Hírek
2018. Október 16. 06:40, kedd | Külföld
Elhunyt a Microsoft társalapítója
65 éves korában meghalt Paul Allen, a Microsoft társalapítója - közölte a család képviseletében Allen 1986-ban alapított cége, a Vulcan Inc.
Paul Allen és Bill Gates, a Microsoft másik alapítója gyermekkori barátok voltak, és 1975-ben alapították meg a Microsoftot, a vállalat elnevezése Allentől származott.
Allen 1982-ben súlyos betegség miatt megvált a Microsofttól, 2000-ben pedig a cég igazgatótanácsi tagságáról is lemondott. Közben Vulcan néven befektetési vállalatot hozott létre, megvásárolt két labdarúgócsapatot és egy kosárlabdaklubot, valamint létrehozott három kutatóintézetet is. Az egyik intézet agykutatással, a másik sejtkutatással, a harmadik pedig a mesterséges intelligenciával összefüggő kutatásokkal foglalkozik.
Az üzletember a Forbes magazin idei listáján a 44. leggazdagabb milliárdos volt, 21,7 milliárd dolláros (mintegy 6000 milliárd forint) vagyonnal. Ebből rengeteget költött jótékony célokra. Övé volt az NFL-ben szereplő Seattle Seahawks, illetve az NBA-ban szereplő Portland Trail Blazers csapata is.
Paul Allennél először 1983-ban állapítottak meg Hodgkin-limfómát. Később, 2009-ben non-Hodgkin limfómával kezelték, pár nappal ezelőtt pedig nyilvánosságra hozta, hogy betegsége kiújult.
Paul Allen rákban hunyt el.
Forrás: origo.hu
Kép: AFP/2014 Getty Images/Frazer Harrison (2014-es felvétel)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.
2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld
Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára
Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. Április 24. 15:00, péntek | Külföld
Donald Trump elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban.
2026. Április 23. 12:00, csütörtök | Külföld
Romániában elfogadta a képviselőház a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvóta megduplázását
Döntő házként elfogadta szerdán a román képviselőház a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvóta megduplázását.
