Hírek
2020. November 18. 08:49, szerda |
Belföld
Forrás: infovárosok
Elhunyt Benkő László, az Omega alapítója
Megrendülve tudatta szerdán az Omega együttes, hogy a zenekar alapítója, Benkő László hosszas betegség után elhunyt.
A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt. Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát. Benkő Laci örökre velünk marad – olvasható az együttes közösségi oldali bejegyzésében.
A Kossuth- és Liszt-díjas Omega együttes billentyűse, zeneszerzője szerdára virradó éjjel, 77 éves korában rákbetegségben halt meg - erősítette meg Kóbor János, a zenekar énekese az MTI-nek.
Benkő László 1962-ben alapító tagja volt az Omegának, amely minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara. Az együttesnek mind a 17 stúdiólemezén játszott; az Omega 1968-ban első kelet-közép-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. A csapat világszerte több mint 50 millió albumot adott el.
1982 óta szólólemezeket is készített (Lexikon I., II., Ikarosz, Űropera, Omegamix, Impressio, Másik világ), emellett tévésorozatok, játékfilmek, balettek, színpadi művek zenéjét írta. 1992 és 1998 között a Hungaroton Gong Kft. lemezkiadó igazgatója volt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 07:20, kedd | Belföld
NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz
2026. Február 03. 07:19, kedd | Belföld
Kiemelkedő a nemzetközi érdeklődés a reptéri közvetlen vasúti kapcsolatának megvalósítására kiírt koncessziós eljárás iránt
2026. Február 03. 07:18, kedd | Belföld
Magyar Államkincstár: jövő héten folyósítják a februári nyugdíj mellett a 13. és 14. havi ellátást
2026. Február 03. 07:16, kedd | Belföld
Orbán Viktor: az Európai Néppárt katonai szövetséget akar csinálni az unióból
A Tisza tartótisztjei a hétvégén Zágrábban jöttek össze. Itt két célt fogadtak el, ezt el is mondták: a vétójogot Európában meg kell szüntetni, az unióból pedig egy katonai szövetséget kell csinálni -
