Hírek
2015. Február 10. 15:35, kedd |
Helyi
Forrás: InfoGyőr
Elhunyt Uhrin Benedek
Hosszú betegeskedés után 93 éves korában elhunyt Uhrin Benedek – írja a borsonline.
Uhrin Benedek önvallomása
,,Már gyermekkoromban elhatároztam, hogy színész leszek. Ha sikerül, könyveket írok. Legelőször három felvonásos, zenés, vidám színdarabot írtam. Hosszú évtizedek után meg is történt, nagy sikerrel.
Azonban a siker gyümölcsének csak nagyon kevés részét élveztem. Hozzá fogtam dalszöveget írni. Senki nem vállalta megzenésíteni. Megzenésítettem én magam és egy magán TV-ben előadtam.
A REBEKA nevű kiskutyám messze Földön SZTÁR lett. Egy fiatal házaspárnak megtetszettek a műveim, és megkértek, hogy engedélyezzem az Internetre kerülésem. Szövegíró, zeneszerző, előadó vagyok. Jól sikerültek a fellépéseim. Közben új számok születtek. Megengedtem a házaspárnak, hogy kérésüket teljesítsem: fel tehetnek az Internetre. Most azonban ráérek az Internettel foglalkozni, mert kevés a fellépésem.
Amint az elején már írtam, már nyolcéves koromban elhatároztam, hogy az leszek, aki most vagyok.
Ezt előadom énekben, lemezen...is.
A sok ábrándozást, csalódást, bizakodást jó kedvvel viseltem el.
Már tizenhatéves koromban főszerepet játszottam egy színműben. Azóta minden lehetőséget megragadtam, ha mód volt rá.
Akik kíváncsiak további életvitelemre, azok az Interneten megláthatják és hallhatják.
Tisztelettel kívánok jó szórakozást minden Rajongómnak és azoknak a kedves rajongóimnak, akik most jöttek rá, hogy ki vagyok.
Igyekszem, hogy meg legyenek elégedve a rajongóim. Meg akarom ismételni az összes műveim az Interneten bőven…
Akkor vagyok boldog, ha örömet szerezhetek nagyon sok embernek."
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
