Hírek
2022. November 28. 09:15, hétfő | Helyi
Elismerést kapott a siklóernyős
Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője megköszönte a Pérről eltűnt 6 éves kislány kutatása szervezésében és a gyermek fellelésében nyújtott kiemelkedő munkát.
Egy péri tanyáról 2022. november 13-án 16 óra körül eltűnt kislány felkutatására hatalmas erők mozdultak meg. Szinte az egész ország aggódott, hogy a kislány épségben előkerüljön. A kutatást Váczi Attila rendőr ezredes, a Győri Rendőrkapitányság vezetője szervezte meg és fogta össze. Ezért a példaértékű tevékenységért 2022. november 25-én elismerésben és jutalomban részesítette Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
Másnap reggel, november 14-én a 6 éves gyermeket Mehringer Szabolcs siklóernyős látta meg a magasból a péri reptér közelében, aki azonnal leszállt hozzá, betakarta, megnyugtatta a kislányt, majd értesítette a kutatásban résztvevőket, így épen és egészségesen hazatérhetett szüleihez. Ezért a siklőernyős szintén elismerést és jutalmat kapott a megyei rendőrfőkapitányság vezetőjétől.
(forrás, fotó: police.hu)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
