Hírek
2021. Január 30. 07:00, szombat |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Elkezdték a munkát a közép-kínai Vuhanban a WHO nemzetközi szakértői
Elkezdték a munkát pénteken Vuhanban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi szakértői, akik az új típusú koronavírus eredetének felkutatására érkeztek két héttel ezelőtt a közép-kínai városba.
A szakértői csapat 13 tagja január 14-én érkezett a járvány legelső ismert gócaként elhíresült Vuhanba, érkezésüket követően pedig kéthetes karantént kellett eltölteniük.
Peter Ben Embarek, a küldöttség vezetője a Global Times nevű kínai lapnak csütörtök este elmondta: a tervek szerint kórházakat fognak felkeresni Vuhanban, illetve elmennek arra a piacra is, amelyet a járvány egyik legkorábbi gócának tartanak. Bár a piacot, ahol tengeri ételeket és különféle vadhúsokat is árultak, a járvány kitörését követően lezárták, Ben Embarek szerint így is sok minden láthatnak és megtapasztalhatnak ott. Elmondta: egyebek mellett tanulmányozhatják azokat a helyeket, ahol fertőzéses esetek kapcsolódtak össze, feltárhatják az események körülményeit és lefolyását, valamint felkutathatják a piacon árult állatokról és termékekről szóló feljegyzéseket. A szakértő reményei szerint lehetőséget kaphatnak arra is, hogy a járvány kitörésének idején a piacon dolgozó árusokkal is beszélhessenek. A nemzetközi küldöttség emellett olyan kórházakba is ellátogat majd, ahol a legelső Covid-19-es pácienseket kezelték.
A WHO csütörtöki közlése szerint a szakértők látogatást tesznek továbbá az egyesek által a koronavírus véletlenszerű elterjesztésével megvádolt vuhani virológiai intézetben, a vuhani járványügyi központ laboratóriumában, valamint beszélnek a járvány kezelésében legkorábban részt vevő szakemberekkel, illetve néhány emberrel a legelső Covid-19-es betegek közül.
A WHO egy, a Twitteren közzétett bejegyzésben aláhúzta: egyelőre nem vetnek el egyetlen elméletet sem a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegség (Covid-19) eredetét illetően.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 17. 08:34, kedd | Külföld
Megbukott Olaf Scholz német kancellár
A német parlament alsóháza (Bundestag) megvonta a bizalmat hétfőn Olaf Scholz kancellártól és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt.
2024. December 17. 08:29, kedd | Külföld
Cseh milliárdos vásárolhatja meg a brit királyi postát
Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Külföld
Ukrán elnök: Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését a harcokban
Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.
2024. December 15. 09:24, vasárnap | Külföld
Ausztria ezer eurót ad a szíriai menekülteknek, ha hazamennek
Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bassár el-Aszad elnök bukása után