Hírek
2020. Március 18. 13:07, szerda | Helyi
Elnöki tájékoztató a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában
Cél a munkaerő megtartása - Két főbb pontból álló gazdaságélénkítő intézkedéscsomagot javasol a kormányzatnak a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.
A javaslatok elsődleges célja az esetlegesen kialakuló gazdasági pánikhelyzet kialakulásának megelőzése.
“Javaslataink kiemelkedő eleme, hogy a vállalkozásoknál érjük el azt, hogy elbocsátások helyett tartsák bent a munkavállalóikat a munkahelyeken” – kezdte a tájékoztatót Pintér-Péntek Imre kamarai elnök.
“Ezt alapvetően úgy tudjuk elérni – ha teszem azt – állásidőre kényszerül küldeni egy cég a munkatársát, akkor ennek a költségeit bontsuk három részre. Először is vegyük a munkavállalót. Ha a nagyvállalatok állásidőre küldik, nagyjából 20 százalékkal csökken a bére. Ez vállalható, hisz jobb, mint a munkanélküli segély, azonban a kis- és középvállalkozások esetében ennek meg kell teremteni a törvényi feltételeit. Másik szegmense a bérköltségeknek a munkaadó, harmadik pedig a Magyar Állam. Javaslatunk szerint az állásidő alatt az állam vállalja át a költségek 80 százalékát, a maradékot pedig fizesse a munkaadó. Ezzel megakadályozható lenne a munkaerő kiesése a gazdaságból.“
Pintér-Péntek Imre hozzátette, a gazdaságvédelmi csomag másik fontos eleme a vállalatoknál keletkező esetleges bevételkiesés pótlása lenne. Erre javaslataik szerint nullaszázalékos hitelkonstrukciót kellene kidolgozni, amelyre a költségvetés tartalékaiból lehetne fedezetet találni. Javasolták továbbá azt is, hogy az állásidő alatt a kormányzat szüneteltesse a járulékfizetést, ezzel is könnyítve a kis- és középvállalkozásokra nehezedő terheket.
A témában bővebb interjút olvashatnak a Győr+ Hetilap következő számában.
Forrás: gyorplusz.hu
Fotó: O.Jakócs Péter
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
