Hírek
2012. November 13. 13:34, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Eloltották a vonattüzet - A rendőrség is vizsgálódik
![Eloltották a vonattüzet - A rendőrség is vizsgálódik](/external/image_cache/9/7/6/976fc0011919c712557ffe1d8b25a837.jpg)
Eloltották azt a tüzet, amely egy vasúti kocsiban, Rákoskert és Maglód között a nyílt pályán keletkezett kedd délelőtt - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Kisdi Máté korábbi tájékoztatása szerint a tűz az egyik WC-ben keletkezett, onnan terjedt át az egész vasúti kocsira, amely teljes terjedelmében égett. A lángokat a személyzet három poroltóval próbálta eloltani, de nem jártak sikerrel, a lángokat végül a fővárosi és a maglódi tűzoltók fékezték meg.
A vonaton körülbelül háromszázan, a kigyulladt kocsiban hárman utaztak; mindenkit időben leszállítottak, senki sem sérült meg. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvizsgálatot indított - mondta el Kisdi Máté.
Kovács Viktória, az ORFK kommunikációs szolgálatának ügyeletese azt közölte az MTI-vel, hogy a rendőrség közigazgatási helyszíni szemlét folytat annak kiderítésére, történt-e bűncselekmény.
Peiper Károly, a Mávinform sajtóügyeletesének délelőtti tájékoztatása szerint a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vasútvonalon egy Szolnokra tartó személyvonat egyik kocsijában gyulladt ki a mellékhelyiség; az érintett szakaszon nem közlekednek a vonatok, vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A sülysápi elővárosi vonatok sem járnak, a menetrend szerinti közlekedés várhatóan délután állhat helyre - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 09. 08:07, péntek | Kék hírek
Vádat emeltek egy iskolaőr ellen, aki egy hetedikes kislányt zaklatott
2024. Augusztus 09. 08:06, péntek | Kék hírek
Vádat emeltek a lányát kádba fojtó nővel és élettársával szemben
Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nő és annak élettársa ellen, akik vízbe fojtották a nő fogyatékkal élő lányát egy Nyírbátor közeli településen.
2024. Augusztus 08. 07:44, csütörtök | Kék hírek
Szándékos emberölés gyanújával vettek őrizetbe Romániában két, intenzív osztályon dolgozó szakorvost
2024. Augusztus 06. 08:01, kedd | Kék hírek
Feltörte a Neptun-rendszert, magának utalta el hallgatók ösztöndíját
Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő, és egyebek mellett hallgatók ösztöndíjait magának átutaló csalót fogott el a rendőrség, a letartóztatásban lévő fiatal férfit több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanús