Hírek
2019. November 25. 08:39, hétfő | Bulvár
Először lett női versenyző Magyarország Legsokoldalúbb Előadója
November 24-én a fináléjához ért a Sztárban sztár leszek!, négy énekes jutott el a végéig. Ez volt a Sztárban sztár formátumának első olyan évadja, amikor nem sztárok, celebek léptek fel.
Viszonylag ismeretlen emberek voltak - akik közt azonban akadt sok, akinek volt már jelentős színpadi rutinja, csak épp nem velük foglalkoztak a lapok, azaz nem voltak országosan híresek.-
Janicsák Veca, Király Linda, Ganxsta Zolee és Rigó Jancsi is fellépett a TV2 show-jának utolsó adásában, amelyen eldőlt, ki nyerte ezt a sorozatot. A már kiesettek is visszatértek, jó hangulat volt a stúdióban.
A duettek után a közönségnél még nem volt egyértelmű favorit, nagyjából egyformán álltak a versenyzők. Korábban mindig férfi nyerte ezt a műsort (Bereczki Zoltán, Pál Dénes, Gáspár Laci, Veréb Tamás, Horváth Tamás, Freddie), tehát hatból hatot, a zsűri - amely ezen az estén már nem pontozott - azt sugallta a tévézőknek, hogy nem bánnák, ha végre nő nyerné ezt az évadot.
A kiesett lányok erotikus produkcióval rukkoltak elő, a Pussycat Dollst imitálták. Minden versenyben maradt énekes eztán szólóban énekelt, majd fantomképeket mutattak, 8,9 volt a pontszáma a legjobbnak, 8,2 a legrosszabbnak, de ez nem volt jelentős különbség, ami azt jelentette, hogy nem volt gyenge előadás ma, senki sem lógott ki, sem lefelé, sem felfelé. A találgatás után érkeztek a kiesett fiúk, a Bergendy egy régi slágerét adták elő.

Sebestyén Katja esett ki a műsor vége felé, versenyben maradt Feng Ya Ou, Békefi Viki és Tasnádi Bence. Ekkor jött még egy kör szavazás, majd a mesteri értékelés. Bereczki szerint az elején tele voltak kérdőjelekkel, most tele vannak felkiáltójelekkel. Horváth Tamás szerint nagy pillanatokat láttak, mindenki profin teljesített. Tóth Vera a csodás lelkekről, szorgalomról értekezett, illetve kiemelte a stáb, a táncosok munkáját. Pápai Joci is boldogan értékelt, a casting fontosságát is szóba hozta.

Békefi Viki lett a győztes, második lett Feng Ya Ou, harmadik pedig Tasnádi Bence. Sírva, meghatottan ünnepelt, hiszen a műsor hetedik évadjáig kellett várni, hogy női versenyző nyerhessen.
Forrás: origo.hu
Kép: TV2; Sztárban sztár
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 13:00, hétfő | Bulvár
Középkori \"vámpír\" arcát rekonstruálták horvát kutatók
Első alkalommal, több mint négyszáz év távlatából sikerült rekonstruálni annak a férfinak az arcát Horvátországban, akit saját korában vámpírnak tartottak - írta az Index.hr horvát hírportál.
2026. Február 22. 15:00, vasárnap | Bulvár
Ricky Martin július 6-án a Budapest Sportarénában ad koncertet
Újra Magyarországon ad koncertet Ricky Martin. A világhírű latin pop előadó július 6-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
2026. Február 19. 19:00, csütörtök | Bulvár
A Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is fellép a Művészetek Völgyében
Mások mellett a Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is zenél majd a 35. Művészetek Völgye fesztiválon, amelynek Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont nyár közepén

