Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2011. Február 05. 07:37, szombat | Kék hírek
Forrás: HírTV

Előzetesben a kislánnyal kolduló román nő

Előzetesben a kislánnyal kolduló román nő

Előzetes letartóztatásba került pénteken a néhány napja a másfél éves kislányával koldulás közben, Budapesten elfogott nő. Az ügyben gyanúsított az élettársa is, de az ő előzetes letartóztatását nem kezdeményezte az ügyészség,

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Független Hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy a súlyos testi sértéssel és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsított nőt az ügyészség indítványára pénteken előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Az ügyben kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják a nő élettársát is, de az ő letartóztatását nem kezdeményezték, a férfi szabadlábon védekezhet.

A nő előzetes letartóztatásának indokai között szerepel, hogy nincs magyarországi lakhelye, így alappal lehet tartani a szökésétől vagy elrejtőzésétől. A bíróság szerint fennáll annak is a veszélye, hogy élettársával összebeszélnek és így megnehezítik az ügy felderítését.

A román nőt kedden délután, a Könyves Kálmán körút és a Gyáli út kereszteződésénél igazoltatták a rendőrök, mert egy kisgyerekkel koldult az autók között. A rendőröknek feltűnt, hogy a kendőbe csavart gyerek fázik, folyamatosan köhög, ezért a nőt előállították, a kislányhoz pedig mentőt hívtak. A mentők a gyereket megvizsgálták, kiderült, hogy lázas, korához képest alultáplált, végtagjai pedig kihűltek. Ezután vitték a kicsit további vizsgálatokra a Heim Pál Gyermekkórházba, ahol az is kiderült, hogy több, bántalmazásból származó sérülése is van. A kórház csütörtöki tájékoztatása szerint a gyerek kielégítő állapotban van.

A Független Hírügynökség úgy tudja, a másfél éves kislány testén régebbi és friss sérülések, törések, zúzódások nyomai voltak, a lábán, kezén, arcán és fején is. Időközben előkerült a gyerek apja is és a nővel közös másik gyerekük, egy két és fél éves kisfiú. A kisfiún nem találtak sérüléseket, azonban annyira alultáplált, hogy gyakorlatilag fejlettségben két évvel van visszamaradva egy hasonló korú, egészséges gyerekhez képest. Úgy tudni, a páros Románia és Magyarország között ingázott. A kislányról annyit tudni, hogy Magyarországon született az egyik fővárosi kórházban, de születése után anyja elhagyta és csak hónapokkal később, tavaly októberben jelentkezett érte. Magyarországon a nő és a férfi koldulásból éltek, a gyerekekkel egy hajléktalanokkal foglalkozó intézménybe költöztek be. (lm)

FH

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek

NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.