Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2010. Április 25. 14:37, vasárnap | Kék hírek
Forrás: HírTV

Előzetesben a terepjárós ámokfutók

Előzetesben a terepjárós ámokfutók

Előzetes letartóztatásba helyezte harminc napra vasárnap a bíróság azt a két férfit, akik még csütörtökön autós üldözésbe keveredtek Budapesten - jelentette a Független Hírügynökség tudósítója a Pesti Központi Kerületi Bírós

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a rendőrök délután a XIX. kerületi Vak Bottyán utcában akartak megállítani egy terepjárót, mert információik szerint az lopott volt. A sofőr azonban megállás helyett gázt adott, kis híján elgázolta az egyenruhásokat is. A rendőrök üldözni kezdték, sőt egy másik egység egy közeli kereszteződésben várta. A menekülő terepjárónak sikerült áttörnie a „zárat" eközben több parkoló személyautót is összetört. A rendőrök lövéseket adtak le a kocsira, ennek ellenére is tovább tudott hajtani.


A kocsit néhány utcával messzebb találták meg, akkor már üresen, a három utas gyalog menekült el onnan. Egyiküket a közelben fogták el polgárőrök segítségével. Néhány órával később a rendőrök elfogták a terepjáró másik utasát is. Harmadik társukat - Duka Leventét - még keresik, ellene országos elfogatóparancsot adtak ki.


(FH)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás

2024. Április 29. 17:26, hétfő | Kék hírek

Megszúrta tanulótársát egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában

Megszúrta tanulótársát és súlyos sérülést okozott egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

2024. Április 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Székkel támadt tanárára egy diák, vádat emeltek ellene

A 9. osztályos tanulók a tanórán székkel támadt tanárára az egyik szolnoki iskolában - tudatta a főügyészség helyettes sajtószóvivője pénteken közleményben az MTI-vel.