Hírek
2010. Május 17. 07:45, hétfő |
Bulvár
Forrás: Stop
Elton Johnt az iszlamista homofóbok sem riasztják el
![Elton Johnt az iszlamista homofóbok sem riasztják el](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
Reginald Kenneth Dwight néven született és a londoni Royal Academy of Music növendékeként indította be zenei karrierjét. 1967-ben ismerte meg Bernie Taupint, 1968-tól a dalszerző páros ontotta a slágereket.
Bernie félóra alatt megírt egy ütős dalszöveget, amelyre Elton egy óra alatt komponált egy hatásos zenét. Ekkor vette fel művésznevét, első zenekara, a Bluesology két szaxofonosa - Elton Dean és Long John Baldry - tiszteletére. Ma már egymillió dollárért ad interjút. Júniusban Budapesten is fellép zenekarával.
A hatvanhárom éves zenész, csaknem 185 millió fontos vagyonával sem dől hátra, Sir John nyakába veszi a volt szocialista blokkot. Még Minszkben is fellép: a kommunizmus hagyományait követő diktatúra nem lesz szokatlan neki, hiszen ő volt az első nyugati zenész, aki 1979-ben fellépett az akkori Szovjetunióban. Június 8-án érkezik Budapestre.
A sorozat legvitatottabb állomása Marokkó, ahol az iszlamisták tiltakoztak a meleg sztár fellépése ellen. "A teljesítményük alapján hívunk meg művészeket. A magánéletükhöz semmi közünk" - válaszolta a fesztivál igazgatója.
A világsztár húsz éve kapott Oscar-díjat az Oroszlánkirály zenéjéért. Interjút évente csak egyet ad, e felett állítólag egymillió dollárt kér egy beszélgetésért.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár
Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.
2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében
Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült
2024. Július 19. 08:11, péntek | Bulvár
Idén is megrendezik a kéklámpás járművek találkozóját az Aeroparkban
2024. Július 18. 07:56, csütörtök | Bulvár
Balaton-átúszás - Lezárták a nevezést
Elérte a 12 és félezres létszámlimitet a 42. Lidl Balaton-átúszásra jelentkezők száma, így a szervező Budapest Sportiroda szerda reggel 9-kor lezárta a nevezést.