Hírek
2013. Március 27. 17:47, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Elütött egy gyalogost, majd elrejtette a még élő sérültet egy autós
![Elütött egy gyalogost, majd elrejtette a még élő sérültet egy autós](/external/image_cache/0/3/5/0355f365e45402501a9ac805d72dd00a.jpg)
Elütött egy gyalogost Szeghalomban egy gépkocsivezető, majd elrejtette még élő áldozatát, aki később belehalt sérüléseibe. Az egy éve történt eset gyanúsítottját, B. Györgyöt kedden előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-t.
Vargáné Szombati Andrea elmondta: a 46 éves férfi ellen segítségnyújtás halált okozó elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint a sofőr igyekezett mindent megtenni, hogy a gázolásra ne derüljön fény.
Egy éve holtan találtak egy férfit Szeghalomban, az Árpád utca végén lévő Ó-Berettyó-csatorna partján. A helyszíni orvosi vizsgálat megállapította, hogy a tragédia kihűlés miatt következett be. A közigazgatási eljárás során pedig kiderült, hogy az elhunyt valószínűleg közlekedési balesetet áldozata lett, erre utaló sérülések voltak rajta. A rendőrség adatgyűjtésbe kezdett, ellenőrizte és elemezte az információkat, hogy kiderüljön, mi történt valójában - ismertette a sajtószóvivő.
A nyomozás adatai szerint az elhunyt férfi 2012. március 26-án este az úttesten gyalogolt, amikor elütötte egy autó. A sofőr ezután az eszméletlen sérültet betette az autójába, elvitte, elrejtette a csatornánál, és elhajtott. Így még a lehetőségét is kizárta annak, hogy valaki, aki arra jár, segítséget hívjon - mondta Vargáné Szombati Andrea.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 09. 08:07, péntek | Kék hírek
Vádat emeltek egy iskolaőr ellen, aki egy hetedikes kislányt zaklatott
2024. Augusztus 09. 08:06, péntek | Kék hírek
Vádat emeltek a lányát kádba fojtó nővel és élettársával szemben
Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nő és annak élettársa ellen, akik vízbe fojtották a nő fogyatékkal élő lányát egy Nyírbátor közeli településen.
2024. Augusztus 08. 07:44, csütörtök | Kék hírek
Szándékos emberölés gyanújával vettek őrizetbe Romániában két, intenzív osztályon dolgozó szakorvost
2024. Augusztus 06. 08:01, kedd | Kék hírek
Feltörte a Neptun-rendszert, magának utalta el hallgatók ösztöndíját
Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő, és egyebek mellett hallgatók ösztöndíjait magának átutaló csalót fogott el a rendőrség, a letartóztatásban lévő fiatal férfit több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanús