Városlista
2024. augusztus 1, csütörtök - Boglárka

Hírek

2011. Május 11. 07:53, szerda | Bulvár
Forrás: Story Online

Elválik a Terminátor

Elválik a Terminátor

Nemcsak Arnold Schwarzenegger politikai karrierje ért véget idén, hanem a házassága is, miután a felesége elhagyta.

Egy újabb szétszakíthatatlannak hitt sztárpár ment szét. Maria Shriver néhány hete elköltözött Arnold Schwarzeneggerrel közös villájukból, és jelenleg azon gondolkoznak, mi legyen negyedévszázados kapcsolatuk jövője. Ami kívülről elég egyértelműnek tűnik: válás. A Terminátorból kormányzóvá lett izomkolosszus, és a Kennedy-család legszebb női tagja ugyanis sok bennfentes szerint csak Schwarzi politikai karrierje miatt volt együtt az utóbbi években. A színészről ugyanis első kampánya idején kiderült, hogy féltucatnyi nőt zaklatott szexuálisan, amit Maria csak a közvélemény előtt bocsátott meg, de igazából teljesen elhidegült férjétől. De ez, mint tudjuk, a Kennedy-klánban már csak így megy, amióta politikai pályára adta az első családtag a fejét. A férfiak félrelépnek, a feleségeik pedig kitartanak mellettük.

A párosnak négy közös gyermeke van, közülük a legkisebb, Christopher elhelyezésén vitázhatnak majd a vagyonelosztáson kívül. De valószínűleg Arnold engedni fogja, hogy az anyjával éljen a tizennégy éves fiú, és a pénzüket is elfelezik majd különösebb, egymás elleni lejárató kampány nélkül is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 31. 07:53, szerda | Bulvár

Filmzenei fesztivált tartanak Balatonalmádiban augusztus közepén

Kilenc formáció lép fel a 2. Balatoni Filmzene Fesztiválon augusztus 9. és 11. között a Kerényi Imre KultMagtárban, a rendezvény alatt filmzenei utcakoncertek is lesznek - közölték a szervezők az MTI-vel.

2024. Július 29. 08:06, hétfő | Bulvár

Párizs 2024 - Művészeti igazgató: nem kívánt semmit kigúnyolni a megnyitó

Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.

2024. Július 28. 10:53, vasárnap | Bulvár

Elsőbálozó balatonfüredi lány lett az Anna-bál szépe

Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár

Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.