Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2022. Július 02. 08:15, szombat | Helyi

Emlékfát ültettek a győri jogászképzés alapító személyiségének tiszteletére a Széchenyi István Egyetem jogi karának udvarán.

Emlékfát ültettek a győri jogászképzés alapító személyiségének tiszteletére a Széchenyi István Egyetem jogi karának udvarán.

Dr. Szalay Gyula, a győri jogászképzés egyik alapítója életének 78. évében váratlanul hunyt el.

Oktatói pályafutását 1978-ban kezdte a Széchenyi István Egyetem jogelődjénél, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán. A kilencvenes évek elejétől aktív szereplője volt a felsőoktatási intézmény egyetemmé válásának előkészítésében. Az 1995-ben létrejött az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar és a Széchenyi István Főiskola közös alapítású Oktatási Intézete, amelynek indulásakor igazgatóhelyettesként, majd igazgatóként vett részt a győri jogtudományi képzés megalapozásában. Dr. Szalay Gyula életútjának, életművének meghatározó értéke a győri jogászképzés megvalósítása, kiteljesítése, szellemiségének gyarapítása, áll az egyetem közleményében.

Az intézmény a Magyar Országgyűlés döntése szerint 2002. január 1-jétől egyetemként működik, s az első oktatási rektorhelyetteseként dr. Szalay Gyulának meghatározó szerepe volt az egyetem oktatási rendszerének átalakításában. Oktatói munkáját ezen időszak alatt is folytatta, 2001-től tanszékvezetőként irányította a Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék munkáját. 2006 és 2013 között a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar első dékánjaként hasznosította oktatásszervezési tapasztalatait. Számos szakmai és közéleti elismerés birtokosa, így a Magyar Érdemrend tisztikeresztje és a Széchenyi István Egyetem közösségének legmagasabb elismerését, a Pro Universitate díjat is megkapta. Győri közéleti tevékenységét Győr Megyei Jogú Város Pro Urbe díjjal ismerte el. Sportszervezői tevékenysége a lovassporthoz köti, 2008-ban a Fogathajtásért arany emlékérmet vehette át.

A megemlékezés végén a családtagok, munkatársak, barátok rótták le tiszteletüket a virágok elhelyezésével, majd ültettek emlékfát a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar udvarán. Prof. dr. Smuk Péter dékán azt kívánta, hogy nőjön minél nagyobbra ez a fa, és árnyat adó koronája alatt gyarapodjon tovább a győri jogászképzés.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 09:14, szerda | Helyi

Nem kell maszkot hordani a győri kórházban

Enyhítenek a szabályokon.

2024. Április 17. 08:14, szerda | Helyi

Megnyerte az Andersen Ligát az Uni-Győr ETO HC

Története során először nyerte meg az Andersen Ligát az Uni Győri ETO HC jégkorong csapata.

2024. Április 17. 07:16, szerda | Helyi

Akár 50 ezer forintot is nyerhetnek az ügyesen rajzoló gyerekek

A természethűség nem elvárás, légy kreatív! – pályázatot hirdet a Szépművészeti Múzeum.

2024. Április 16. 09:13, kedd | Helyi

Megyei tűzkárok: családi ház, autó égett porrá, galambok vesztek oda

Közzétette a Katasztrófavédelem az első negyedév adatait. Számos tűzkár kis odafigyeléssel megelőzhető lett volna.