Hírek
2014. Június 11. 14:41, szerda |
Helyi
Forrás: gyor.hu
Emlékpark nyílt Révfaluban
Az Erzsébet királyné emlékoszlopát is bemutató parkot 2014. június 11-én adták át Révfaluban.
Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője kezdeményezte annak az új emlékparknak a kialakítását, amely a korábban elhanyagolt Rónay Jácint úti területen, az Ady Endre utca és a Dózsa Rakpart közti részen jött létre. Az alpolgármester az átadó alkalmából elmondta, az emlékpark érdekessége az az emlékoszlop, amely Erzsébet királynénak állít emléket, és amely korábban a mai Ady Endre utcában, a plébánia melletti telken belül állt. Az emlékoszlop jelentőségére révfalui polgárok hívták fel az alpolgármester figyelmét, hiszen azt Révfalu az Erzsébet királyné ellen elkövetett merényletet követő évben, 1899-ben állította, amikor az még önálló község volt.
Az új közpark kialakításával a történelmi jelentőségű emlékoszlop központi helyre került, így bárki számára elérhető, megtekinthető. Ezzel együtt egy régóta rossz állapotú terület is megújult, és új funkciót kapott, így a Révfalu belváros felőli kapuja is esztétikussá vált, ahol emlékezésre, pihenésre, beszélgetésekre is lehetőség nyílik. A sétánnyal, új növényekkel, padokkal kialakított tér több helyi cég, köztük a Pannonvíz Zrt., a Vill-Korr Hungária Kft., a Győrszol Zrt., a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesülete és az Alfa Girod Kft munkáját dicséri.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
