Hírek
2011. Augusztus 06. 08:30, szombat |
Helyi
Forrás: Revita TV
Eső után köpönyeg
Pénteken már szinte nyoma sincs a csütörtöki özönvíz szerű esőzésnek az újvárosi Gyepszél utcában.
A Pannon-Víz munkatársai eltakarították a térdig érő, szennyvízzel keveredett csapadékot, és a problémát okozó átemelő szivattyúk helyett is újakat szereltek be a rendszerbe. A lakók azonban továbbra is aggódnak, hiszen elmondásuk szerint a következő nagy méretű esőzésnél is hasonló helyzetre számítanak.
Már csak néhány tócsa és a vizes falak jelzik a csütörtöki özönvíz szerű esőzést a Gyepszél utcában. Az akkor még 1 méteres magasságban éktelenkedő, szennyvízzel keveredett csapadékot a Pannon Víz vízsugarakkal és seprőgépekkel tüntette el, valamint a diszpécserszolgálat szerint fertőtlenítették is az érintett területeket. Az ott lakók ezzel szemben azt mondják, szerintük fertőtlenítés nem történt és a csatornából származó vizet is csak délután 5-re tüntették el a szakemberek.
Nagyobb kár csak egy családnál keletkezett, őket mentették ki a tűzoltók, a pár óra alatt úszómedencévé váló lakásból. Mindenük odalett, a bútoraik is teljesen eláztak, ezek nagy részét azonnal a szeméttelepre kell szállítani. A padló is felázott és a fürdőszobában is jól láthatók a csütörtöki áradat nyomai. Hogy mi lesz velük, még nem tudják, most új albérletet keresnek, az édesanya már a családsegítőnél is járt, de ott sem biztatták semmivel. Barátai közbenjárásával, pár napra az egyik győri kollégiumba költözhetnek fiával, átmenetileg ez is segítség a károsult családnak.
A Pannon Víz vizsgálja, hogy mi lehetett a probléma forrása. Valószínűleg az egyik környékbeli vállalkozás helytelen csatornahasználata miatt kerültek rongydarabok a rendszerbe. Most ezeket a cégeket ellenőrzik. A lakók pedig továbbra is tartanak az esőzéstől, hiszen mint mondják ez nem az első és vélhetően nem is az utolsó alkalom volt, hogy állt a víz az utcában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
