Hírek
2024. December 12. 07:57, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Európa-liga - Pascal Jansen: dominálni, irányítani és győzni akarunk
Pascal Jansen, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője és a játékosok részéről Gruber Zsombor is azt mondta a PAOK elleni, csütörtöki Európa-liga mérkőzés előtt, hogy győzni jöttek Görögországba.
A magyar bajnokcsapat az alapszakasz hatodik fordulójában magyar idő szerint 18.45 órától lép pályára Szalonikiben.
"Tisztában vagyunk a görögök szurkolóinak fanatizmusával, de szeretnénk jól zárni az évet az európai kupaporondon. Győzni jöttünk Görögországba" - idézte a zöld-fehérek honlapja a 20 éves Gruber Zsombort.
"Gyerekként mindenki arról álmodik, aki elkezd focizni, hogy ilyen kupasorozatokban szerepel, nekem ez szerencsére már fiatalon megadatott. Ezek a meccsek teljesen mások, mint a bajnokik. Minél több pontot akarunk szerezni, remélem, ott leszünk a folytatásban is."
Pascal Jansen szerint a PAOK egy különleges csapat.
"A korábbi klubommal, az AZ Alkmaarral játszottunk ellenük egy felkészülési mérkőzést pár évvel ezelőtt, akkor meg is tapasztaltam, hogy mit képviselnek a PAOK-szurkolók. Bátor és energikus csapat benyomását keltették, de a mostani keretük is rendkívül erős. Természetesen szeretnének pozitív eredményeket elérni a következő meccseken, hiszen tovább akarnak jutni. De ne felejtsük el: Magyarország legjobb csapatával fognak játszani, nekünk is a célunk, hogy továbbjussunk. Nem fogunk hátradőlni, nem adjuk át az irányítást. Szeretnénk dominálni. Ami Varga Barnabást illeti: sárga lapok miatt nem játszhat csütörtökön, de szerencsére jó csatárokkal vagyunk megáldva, Matheusnak lesz a feladata, hogy pótolja őt, ennyit elárulhatok a csütörtöki kezdőről. Kell nekik a pont, hogy versenyben maradjanak, mindent megtesznek majd a győzelemért. Hozzá vagyunk szokva az atmoszférához. Biztos vagyok benne, hogy a szurkolóink is kitesznek majd magukért, akárcsak a játékosok" - fogalmazott a holland tréner.
Razvan Lucescu, a hazaiak román vezetőedzője is beszélt Vargáról a szerdai sajtótájékoztatón.
"Egy játékos hiánya nem változtat sokat egy együttes játékán. A Ferencváros már megmutatta, hogy szervezettségben és csapatként sokat lépett előre az előző idényhez képest. Jó futballt játszik és agresszív. Ebben a sportágban a szezon több időszakra osztható és az is nagyon fontos, hogy éppen melyik periódusában találkozik a két klub. Ha ezt nézzük, akkor ebben egész jól állunk" - mondta.
Az FTC a csütörtöki mérkőzés után legközelebb január 23-án lép pályára a német Eintracht Frankfurt vendégeként, majd hét nappal később, január 30-án a holland AZ Alkmaar ellen zárja az alapszakaszt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport
Ádám Martin visszatért Paksra
A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.
2024. December 18. 08:05, szerda | Sport
FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.
2024. December 17. 08:32, kedd | Sport
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat
Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.