Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2016. Május 10. 11:00, kedd | Helyi

Eurovízió 2016 elődöntő: Túl a fellépésen Freddie!

Eurovízió 2016 elődöntő: Túl a fellépésen Freddie!

Tizennyolc fellépő közül negyedikként lépett színpadra az Eurovíziós Dalverseny ma esti elődöntőjében Freddie. Most már a szavazatokon múlik minden!

A Pioneer közepes népszerűségnek örvendett kezdettől fogva nemzetközi szinten, a fogadóirodák a mezőny második felében található helyek valamelyikére várják a magyar versenydalt.

Kedd este Freddie-nek 17 versenytársával – a finn, a görög, a moldovai, a horvát, a holland, az örmény, a San Marinó-i, az orosz, a cseh, a ciprusi, az osztrák, az észt, az azeri, a montenegrói, az izlandi, a bosznia-hercegovinai, és a máltai versenyzővel – kell megküzdenie. Ha a legjobb 10-be jut, izgulhatunk érte a szombati döntőben is.

Freddie néhány perce több mint tízenhatezer néző előtt lépett színpadra Ericsson Globe-ban Fehérvéri Gábor Alfréd, Freddie.

Hajrá Pioneer, hajrá Freddie

A Pioneer című dalt az elődöntőben tapssal fogadta a közönség. A magyar induló zeneszerzője Szabó Zé, a szövegíró Csarnai Borbála.

A legnagyobb fogadóirodák szerint a 26 éves Freddie eséllyel pályázik a döntőbe jutásra.

A Pioneer című szerzemény esetleges jó szereplése azt jelentené, hogy Magyarország egymás után hatodszor tudna döntőbe jutni a versenyben.

A szavazás valamennyi produkció elhangzása után kezdődik, de bármi is legyen a végeredmény, egy biztos: elégedettek lehetünk Freddie produkciójával, aki mindent beleadott és nagyszerűen énekelt.

- zene.hu -

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 02. 09:13, péntek | Helyi

Indul a pótfelvételi: tavaly a Széchenyi-egyetem rekordot döntött

Július 30-tól indult a pótfelvételi: augusztus 7. éjfélig adhatják le jelentkezésüket azok, akik a július 24-ei ponthatárhúzáson egy intézménybe sem nyertek felvételt.

2024. Augusztus 02. 08:14, péntek | Helyi

Interaktív, játékos módon tanulnak angolul a táborozók

Angol nyelvi tábort tartanak a Generációk Házában, ahol a 4-10 éves gyermekek játékos formában tanulnak angolul beszélni.

2024. Augusztus 02. 07:12, péntek | Helyi

Omlásveszély: tényleg a körbekerítés a megoldás?

Győr három ikonikus épületét is körbekerítették „omlásveszély” miatt. Járdát, illetve parkolót zártak el emiatt.

2024. Augusztus 01. 09:14, csütörtök | Helyi

Vastapssal búcsúztatták a hívek Benkovich Ferenc atyát

Nem elköszönni, hanem megköszönni – ezzel a lelkülettel gyűlt össze a hatalmas tömeg a győri Szentlélek templomban, hogy utolsó miséjén hálát adjanak a plébánosért, akit kényszernyugdíjazott a püspöke.