Városlista
2024. december 19, csütörtök - Viola

Hírek

2018. Május 22. 08:36, kedd | Bulvár

Exkluzív: A 2017-es Miss Global Hungary győztes mindennapjai - Interjú Leányfalvi Vanesszával

Exkluzív: A 2017-es Miss Global Hungary győztes mindennapjai - Interjú Leányfalvi Vanesszával

Leányfalvi Vanesszával beszélgettem.

Mikor kezdett érdekelni a modell világ? Hogyan figyeltél fel rá először?
Másfél évvel ezelőtt végeztem el a modell iskolát. Mivel sajnos a Fitness-t, amit gyerekkorom óta üztem, egész pontosan 2 éves korom óta, versenyszerűen pedig 5 éves korom óta, abba kellett hagyjam egy műtét végett. A csuklómat műtötték, csontot kellett pótolni benne. A műtét előtti utolsó eredményem Junior Fitness kategóriában 6. hely volt az Európa Bajnokságon. Műtét után pár hónappal hívtak Sütő Enikő modell iskolájából, hogy kedvezményesen elvégezhetem az iskolájukat, mivel látnak bennem fantáziát. Én ezt végiggondoltam, majd úgy döntöttem erre költöm zsebpénzem, a modell iskolában kifutó mozgást,színészmesterséget, beszédtechnikát,sminkmesterséget,szerződés kötési valamint casting ismereteket tanultunk emellett étrendet kaptunk. Két hónapos képzés utàn pedig kiválló eredménnyel sikerült teljesítenem az iskolát. Így jött szóba a modellkedés, hiszen ezt követően, mivel a Fitnessnek köszönhetően hajlékony voltam, így több sport témájú fotózásra kaptam meghívást. Ekkor még teljesen kezdőként.

Tudható, hogy rengeteg sérülésed volt, amikből csodálatos, nagy öröm mindenkinek, hogy felgyógyultál.
Sajnos 8 agyrázkódásom, borda sérülésem is volt, ezek mellett pedig több lábujjam tört, zúzodásokról nem is beszélve. Ezren kívül, ahogy már említettem, a kezemet is műtötték. Az agyrászkódásokból hála istennek kigyógyultam, bár gyakran ájulok el, amire orvosok azt mondták összefügghet a sérüléseimmel, de azt is hallottam már, hogy inkább a stresszel van kapcsolatban ez. A csuklómat, amit műtöttek sajnos sosem lesz 100%- os, ezt az orvos is elmondta, de ettől függetlenül kis súlyokkal már tudok dolgozni és remélem ez egyre csak jobb lesz. Ahogy te is bevezetted a kérdést, hála istennek ez az egy, ami negatív, komolyabb maradandó dolog nem volt.

A versenyekhez és egyáltalán, mint modellnek különösen figyelni kell a jó kondícióra, a tudatos étkezésre. Hogyan képzeljük el egy Miss Global Hungary győztes hétköznapjai, napi beosztását?
Igen, valóban oda kell figyelni, bár bevallom őszintén korábban sajnos nagyon hullámzó életet éltem, hol diétáztam, hol össze- vissza ettem és leálltam az edzéssel, kitalálva minden indokot, hogy épp miért nem vagyok rendben lelkileg és miért nem megy vagy épp miért vagyok túl elfoglalt a dolgokhoz. De mára rájöttem, hogy ezek mind kifogások, hiszen mégha vannak is gondok az életben, erősnek kell maradni és a célokért mindent megtenni. Az időről pedig tényleg annyit, hogy mindenkinek arra van ideje amire szakít és mindenkinek van egy fontossági sorrendje. Ezekre én is ráébredtem, nemrégiben voltam Amerikában. Élveztem, de amikor hazajöttem és belenéztem a tükörbe nem voltam magammal megelégedve, sőt alig volt kedvem emberek közé menni, hiszen a ruhák sem úgy álltak rajtam. Ez után rájöttem, hogy vagy elfogadom magam így, vagy kihozom a maximumot magamból és igenis egészségesen élek, valamint sokkal többet foglalkozok magammal.Végül persze a sok családi “vita”, ami valójában csak jó indulat volt a szülőktől és a barátaim bíztatása, meghozta az eredményét. Elhatároztam magam és Spanyolországban, ahonnan cikk is megjelent az Európa Bajnokságról, a versenyzőkkel tartottam az étrendet. Roston halat vagy csirkét ettem salátával, háromszor ettem egy minimális paellát, mindennap futottam a tengerparton, valamint hasaztam és amikor tudtam lementem ott is az edzőterembe. Ahogy hazatértem itthon is folytattam, heti 1 napot engedek most meg magamnak, amikor köretnek egy kis édesburgonya belefér, de amikor fogyás a cél, akkor nagyon minimális a szénhidrát bevételem és persze emellett minnél több a mozgás. Hála istennek a Power Gym Classic valamint a Greenshape is támogat teljes mértékben, így kellőképpen fel tudok készülni mind a versenyekre, mind pedig a hétköznapokon formában tudom tartani magam. Ezek mellett természetesen sokszor megyek fodrászhoz,körmöshöz,kozmetikushoz is. De ezek mellett az itthoni bőr és haj ápolás is fontos. Szükség esetén elmegyek fogászatra, de rendszeresen használok fogfehérítőt. Szeptembertől tanulni is fogok, jelenleg pedig mindezek mellett dolgozom recepciósként a fitness terembe és persze a fotózások sem maradhatnak el.

Még nagyon fiatal vagy. Mennyire fontos számodra az ismertség, népszerűség?
Igen valóban, idén töltöm be a 20. életévemet. Nem feltétlen a népszerűség miatt csinálom, sokkal inkább azért, hogy példát mutassak azoknak a lányoknak, akik 170 cm alatt vannak- hiszen én is 165cm vagyok-, hogy igenis lehetséges így is a modell világba helyt állni. Persze van bennem egy bizonyítási vágy azok felé is, akik azt mondták, nem fog sikerülni hiszen túl alacsony vagyok, vagy épp nem vagyok ez a modell alkat. Tudom,hogy ez népszerűséggel és a médiába való bekerüléssel jár. Egyenlőre még nem vagyok olyan szinten, hogy ez bármi gondot jelentsen, hiszen nem követik a magánéletemet. Bár egyre több cikk kerül fel az internetre, vannak közöttük elég furcsák is, melyekről én nem is tudtam. Sőt mostanság már, ha kicsit szexibb bikinis vagy hasonló képeket posztok, azt azonnal megjelenítik általában, de én ezt elfogadom és ezzel együtt tudok élni.

Melyik verseny volt a legemlékezetesebb számodra eddigi életed során és miért?
Nagyon örültem,amikor megválasztottak Miss Global Hungarynak még ha sérülésem végett ki se tudtam menni a világversenyre. De mégis legbüszkébb a Super Model if the Year 2017-es versenyre vagyok, bár a top10be nem sikerült bejutnia de a top15be igen és egy csodálatos egyben tartalmas felkészítő táborban vehettem részt sok már ismert modell között.

Mennyire van a modell szakmában irigység? Kerültél már esetleg ilyen szituációba vagy inkább a jó társaság, barátságok kialakulása a jellemzőbb?
Sajnos van irigység, de úgy gondolom nem fontos ezzel foglalkozni. Nem is feltétlen modellek között van hogy inkább kívül állok az irigyebbek.Sokan rólam is mondják,hogy nagyképű vagyok és egoista,rengeteg rosszindulatú pletyka is szokott terjedni, ezek rosszabb napjaimon megviselnek de hála istennek elég erős vagyok és tovább tudom tenni magam ezen. Ezzel ellentétben vannak kedves ismerősök barátnők, akiket a médiából ismertem meg.

Hogy viseli ezt a párod? Volt ebből korábban problémád? A féltékenységből valamint a médiából adódóan?
Jelenleg nincs párom. Volt kialakulóban egy kapcsolatom, de most úgy látta jobbnak, ha inkább a barátság mellett döntünk, de csodálatos ember, mindig mellettem volt és átsegített a nehéz napokon is. Ráadásul ami ritkább, hogy megbízhattam benne és semmit sem hallottam soha vissza.Tulajdonképpen ő az egyik ember, aki a tanácsaival segített ide jutni, ahol most tartok. Korábban viszont volt rengeteg féltékenység problémám ex-párommal is. A médiából még nem volt probléma, mivel most kezdek egyre inkább bekerülni, akkor még nem tapasztaltam sem én sem ők, hogy milyen is ez.

Bár nem örömhír,hogy ez lett a vége,de sokaknak felcsillant a szeme biztosan,hogy single vagy és szabad. Mit tanácsolnál a fiúknak hogyan tudnak levenni a lábadról?
Nekem sem öröm, mert bármennyire is furcsán hangzik így, hogy én vagyok a Nő,de én mindig őszintén megmondtam a véleményem akár csak barát, akár párról van szó, tényleg egy nagyon illedelmes megbízható férfi, aki ahogy eddig ismertem egyre rendesen volt és minden jó tulajdonság megvan benne, amire nekem vagy talán rengeteg nőnek szüksége van. De így sem vagyok elszomorodva mert a barátság megmaradt és ez a lényeg.A fiúknak mit tanácsolnék? Talán a legfontosabb,hogy attól, hogy modellkedek és ilyen emberekkel vagyok körülvève vagy szépségversenyeken veszek részt, ugyanolyan lány vagyok mint a többiek, tehát nyugodtan odajöhetnek és férfihez méltóan kezdeményezhetnek beszélgetést vagy elhívhatnak bárhova.Ugyanúgy tudok örülni én is akár egy sétának,vagy egy szál rózsának,hiszen a szándék a fontos,nem pedig a pénz. Másodijára pedig, hogy legyenek kitartóak, mert rengeteg barátnőmmel beszéltem mostansàg erről, akik szintén elmondjákhogy 1-2 hét udvarlása után megszűnik minden és eltűnnek.

Gondolataidból értve, teljesen nyitott vagy új kapcsolatra! Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem zárkózom el semmitől. De egyedül is teljesen jól megvagyok, hiszen első most a saját életem, szeretnék angolból nyelvvizsgázni, valamint több szakmát elvégezni, még az is lehet, hogy bevállalom az egyetemet, ha az élet úgy adja. Mindezek mellett pedig szeretném folytatni a modellkedést is és, ha lesz rá lehetőség, a sportot.

Jó egészséget kívánok Neked és további sok sikert az élet minden területén! Köszönöm a beszélgetést!

Én is nagyon köszönöm!

Az interjút készítette: Csobay Dániel

Fotók: Leányfalvi Vanessza; Gábor Fotó

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 18. 08:09, szerda | Bulvár

Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd

Péntektől karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd, amely immár negyedszer változik az ország legmagasabb, száz méteres karácsonyfájává - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

2024. December 18. 08:08, szerda | Bulvár

Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott Békeláng

Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott békeláng, amelyet a magyar cserkészek küldöttsége adott át az Országházban.

2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár

Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár

A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.

2024. December 12. 07:55, csütörtök | Bulvár

Forradalmi fülkagyló-helyreállító műtétet hajtottak végre a Heim Pál kórházban

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet 6,5 órás sikeres, egyben forradalmi fülkagyló-pótló műtétet hajtott végre 2024. december 5-én egy 10 éves fiúgyermeken, akinek fülét áprilisban kutya harapta le -