Hírek
2012. Január 05. 14:41, csütörtök |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
Ezeket egye, hogy elkerülje a rákot
A halban lévő omega-3 zsírsavak és a gyümölcsben, zöldségekben található növényi rostok hatására a vastagbél rosszindulatú daganatainak gyakorisága csökken – ismertették az Amerikai Rákkutató Intézet tudományos ülésén.
Mind a hal, mind a rostos növényi táplálék csökkenti a vastagbélrák kockázatát, arra nézve azonban eddig nem volt bizonyíték, hogy az együttes fogyasztásukkor a jótékony hatások összeadódnak-e. Robert S. Chapkin és munkatársai évek óta foglalkoznak a vastagbélrák keletkezésének okaival. Sejttenyészetekben, illetve állatkísérletekben vizsgálták a halhúsból eredő omega-3 zsírsavak daganatellenes tulajdonságait, valamint az élelmiszerekben lévő rostok lebomlása során keletkező pektin ilyen jellegű hatását külön-külön és együtt.
A kutatók már előzőleg úgy találták, hogy ez a két anyag gátolja a rosszindulatú daganatsejtek szaporodását, de új tanulmányukban kimutatták: együttesen a kétféle kezelés eredményeként a béldaganatok sokkal ritkábban jelennek meg, mint akkor, ha az előbbieket csak önmagukban adják. Vizsgálataik igazolták, hogy a többszörösen telítetlen zsír és a növényi rost párosítása olyan molekulákon belüli mechanizmust indít el, amelynek következtében a daganatosan elfajuló vagy már rákos sejtek programozott halálának gyakorisága növekszik. Ez azt eredményezi, hogy a rosszindulatú daganat sejtjei önmaguktól elpusztulnak.
Másik tanulmányuk szerint az omega-3 zsírsavat és a sok rostot tartalmazó étrend jelentősen befolyásolja a ribonukleinsav egyik részének működését, mely a géneket be-, illetve kikapcsolja. Ezek a gének elősegítik azt a folyamatot, amelyben az őssejtek rosszindulatú sejtekké fejlődhetnek. A daganatellenes diéta ezt a rosszindulatú változást gátolja.
„A még kialakulatlan őssejtek elfajulhatnak és ráksejtekké válhatnak – mondta Chapkin professzor. – Vizsgálataink szerint a kedvező étrend befolyásolhatja azokat a géneket, amelyek a sejteket elindíthatják ilyen veszélyes irányba.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
