Hírek
2023. Július 15. 07:16, szombat | Helyi
Fél év alatt 146 lakástűzhöz vonultak a tűzoltók a vármegyében
2023 első félévében Győr-Moson-Sopron vármegyében 146 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Ezekben a tüzekben 2 ember vesztette az életét, 27-en pedig megsérültek, többségük füstmérgezést szenvedett.
2023 első félévében Győr-Moson-Sopron vármegyében 17-el kevesebb lakástűz keletkezett, mint 2022 első hat hónapjában, ami közel 13 százalékos csökkenést jelent.
A félév folyamán mintegy 2000 négyzetméternyi épített terület égett le, amelyek eloltásához 127 órára volt szüksége a tűzoltóknak, a kigyulladt otthonokhoz összesen 342 jármű vonult, 12 esetben panel épületben keletkezett tűz, 7 épület oltásakor pedig gázpalackok is nehezítették a tűzoltók munkáját.
Vármegyénkben a legnagyobb tűz és egyben a leghosszabb beavatkozás is a győri, Bajcsy-Zsilinszky úti tűzeset volt január 30-án. A tűzben 2 ember életét veszítette, a tetőtéri, 200 négyzetméteres társasházi lakás és a tetőszerkezet teljesen leégett. A beavatkozás az utómunkálatokkal együtt 14 órát vett igénybe.
Az első félévben a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 6 esetben indított tűzvizsgálati eljárást a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárására. A legtöbb esetben elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, főként a kémény rossz műszaki állapota, illetve a konyhai tevékenységek okozzák a lakástüzeket.
Szén-monoxid miatt 2023-ban 24-szer hívták a tűzoltókat, az érzékelőknek köszönhetően nem sérült meg senki.
Amennyiben nyílt égésterű fűtőberendezés, átfolyós vízmelegítő van a lakásba felszerelve ajánlott egy szén-monoxid érzékelő beszerzése, amely hangosan figyelmeztet a mérgező gáz jelenlététre, így időben el tudjuk hagyni az ingatlant veszély esetén.
A biztonságunk érdekében érdemes a tüzelő és fűtőberendezéseket, átfolyós vízmelegítőket és az égéstermék-elvezetőket is időközönként felülvizsgáltatni. A fűtési szezon elején hosszabb a várakozási idő a szakember megérkezéséig, ezért érdemes a nyári időszakban elvégeztetni a kémények, fűtőberendezések időszakos ellenőrzését, hogy felkészülten, biztonságban várhassuk a telet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
