Városlista
2026. április 6, hétfő - Vilmos, Bíborka

Hírek

2017. November 09. 17:00, csütörtök | Helyi

Fél évszazaddal ezelőtt indult útjára az első holdrakéta

Fél évszazaddal ezelőtt indult útjára az első holdrakéta

Rendkívül furcsa belegondolni: ötven év eltelt az emberiség legújabb kori történelmében anélkül, hogy nagyobb és erősebb rakétát sikerült volna építeni.

Hogy miért épp ma érdemes ezen kicsit eltöprengeni? Alig több mint öt évvel Kennedy elnök híres Hold-beszéde után, 1967. november 9-én, helyi idő szerint pontban reggel 7 órakor elkezdett lángot okádani az Apollo-4 első fokozatának öt hajtóműve, hogy megkezdje az emberiség egyetlen sikeres holdrakétájának első tesztrepülését. Az ötven évvel ezelőtti esemény annak az ikonikus közlekedési eszköznek a születésnapját jelöli, amellyel aztán az ember olyan távolságra jutott bölcsőjétől, amilyen messze soha korábban és azóta sem járt.

Az Apollo-4 küldetésére a három űrhajós (Gus Grissom, Ed White és Roger Chaffee) életét követelő szerencsétlenség után kilenc hónappal került sor (az Apollo-1 tragédiájának ötvenéves évfordulójára írt cikkünk itt olvasható.) A tesztrepülés fő céljai a következők voltak:

a három fokozatú, 110 méter magas rakéta és az általa űrbe juttatott űrhajó repülési tulajdonságainak elemzése
a rakéta és az űrhajó szerkezeti integritásának vizsgálata
a rakéta és az űrhajó kompatibilitási elemzése
a rakéta terhelhetőségének vizsgálata
a rakétafokozatok szétválásának tesztelése
az alrendszerek működésének vizsgálata
a vészhelyzetet érzékelő rendszerek vizsgálata
a parancsnoki modul hőpajzsának tesztelése

Az űrhajósok nélküli tesztrepülés (ami tehát a Saturn V holdrakéta első útja, az Apollo-program negyedik repülése volt) egy kisebb rezonanciától eltekintve gond nélkül zajlott le. A 34 meganewton tolóerejű első fokozat (S-IC) 2 perc 41 másodperc alatt 70 kilométeres magasságig tolta a rakétát, majd rendben levált, ami után a 2. majd a 3. fokozat (S-II és S-IVB) föld körüli keringéshez szükséges sebességre (25 000 km/óra) gyorsította és 190 kilométeres magasságú pályára röpítette az űrhajót.

Két Föld körül megtett kör után a harmadik fokozatot ismét beindították mielőtt levált volna, ezzel olyan elliptikus visszatérő pályára állt az űrhajó, aminek legtávolabbi pontja 17 218 kilométerre volt bolygónktól. Az S-IVB fokozat is rendben működött, és bár Hold felé tartó pályára nem állította az Apollo-4 űrhajót, de így is meglehetősen messzire juttatta azt. A 3. fokozat leválása után a szervizmodul hajtóműve lépett működésbe, aminek köszönhetően az űrhajó végül 18 092 km-re távolodott el a Földtől mielőtt pályáján visszakanyarodott volna. A szervizmodul (ami a későbbi emberes holdküldetések során a holdkompot rejtette magában) hajtóművét ezután még egyszer beindították, hogy olyan sebességgel, irányból és szögben érkezzen vissza a légkörbe a parancsnoki modul, mintha a Holdról térne haza.

A sikeres tesztet követően a Saturn V még tizenkétszer repült az Apollo-program végéig, tízszer juttatva embert az űrbe, hatszor egészen a Hold felszínéig. A fenséges rakétának azóta sem akadt párja, és amíg a NASA vagy magáncégek nem építenek nagyobbat, erősebbet (már pedig erre bizton várhatunk még jó pár évet), a Saturn V marad az emberiség technikai fejlődésének megkérdőjelezhetetlen csúcsteljesítménye. Alábbi nagyképes válogatásunk ennek az aranykornak kezdetét idézi fel.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi

Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója

Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.

2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít

Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.

2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi

MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!

Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.

2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi

Győri fiatalok a válogatottban

A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.