Hírek
2013. Május 16. 20:06, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: MTI
Felfüggesztett börtön a gyanúsítottat megverő rendőrnek
ogerősen felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Győri Ítélőtábla csütörtökön azt a rendőrt, aki a vád szerint megvert egy lopáson tetten ért gyanúsítottat.
Zólyomi Csilla tanácsa mindenben helybenhagyta a Veszprémi Törvényszék korábbi ítéletét, elutasítva a vádlott és védője enyhítést kérő fellebbezését.Az elsőfokú bíróság a vádlottat hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt egy év börtönre ítélte, a büntetés végrehajtását három esztendőre felfüggesztve.
A bírói tanács egyetértett az elsőfokú döntés azon kitételével, hogy nincs törvényes lehetőség a vádlott előzetes mentesítésére a cselekmény tárgyi súlya és az elkövetés módja miatt.Mint a tárgyaláson elhangzott, a rendőr két évvel ezelőtt lopáson ért sértettel szemben agresszívan lépett fel, előbb gyomron, majd mellbe rúgta. Vonszolni kezdte, hogy mutassa meg mit, hol, hogyan csinált a cselekmény elkövetésekor, majd a helyszínen és a rendőrségen is bántalmazta áldozatát.
Miután kiderült, hogy büntetőeljárás indul a vádlott ellen, a rendőr felkereste a tolvajjal szemben vele együtt intézkedő kollégáját, és célzást tett arra, hogy a kihallgatás során nem kell mindent elmondania.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton
2026. Április 03. 12:00, péntek | Kék hírek
Letartóztatták a férfit, aki megölte a feleségét Győrben
A Győri Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megölte a feleségét Győrben szerda reggel - tudatta a járásbíróság döntését a Győri Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
2026. Március 30. 12:00, hétfő | Kék hírek
Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.
2026. Március 28. 10:22, szombat | Kék hírek
Ajánljon ön is helyszínt a 2026-os Speedmaratonhoz!
A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.
