Hírek
2016. Március 06. 04:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: mti
Félmillió forint nem vagyoni kárpótlás megfizetésére kötelezett egy rendőrt a Győri Ítélőtábla
Félmillió forint nem vagyoni kárpótlás megfizetésére, valamint sajnálkozó magánlevél írására kötelezte másodfokon a Győri Ítélőtábla a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság egyik beosztottját...
aki 2011-ben egy közúti igazoltatás során megsértette a felperes testi-lelki egészséghez és személyes szabadsághoz való jogát - tájékoztatta a Győri Ítélőtábla szóvivője pénteken az MTI-t.
Ferenczy Tamás a személyiségi jogi perben csütörtökön hozott ítéletéről elmondta, hogy a táblabíróság 300 ezer forinttal súlyosbította az első fokon eljáró Tatabányai Törvényszék ítéletét.
Az ügy előzményeiről szólva közölte: 2011. május 26-án a felperes nem megfelelően kivilágított személyautóval közlekedett, ezért a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottja szabálysértés gyanúja miatt megállította az autót, majd igazoltatta annak vezetőjét.
A felperes a személyazonosságát tanúsító okmányok közül lakcímkártyáját, forgalmi és vezetői engedélyét adta át. Az autós és a rendőr között szóváltás alakult ki, miután a felperes a személyi igazolványát vonakodott átadni. Passzívan ellenszegült a rendőri intézkedésnek.
A rendőr a személyazonosság nem megfelelő igazolása miatt felszólította az autó vezetőjét, hogy szálljon ki a járműből. A rendőr az autóból kiszálló vezetőt arccal az autó csomagtartójának fedelére nyomta, a gerincébe térdelt, s úgy bilincselte meg, hogy a bilincs a felperes kezébe nyomódott.
A rendőr ezután a felperest előállította. Később a sofőrt orvosi ellátásra kórházba szállították, a bilincset a vizsgálatot végző orvos jelenlétében vették le róla.
Az ügyben korábban lezajlott büntetőperben a rendőrt hivatali visszaélés és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt jogerősen pénzbüntetésre ítélték.
A sofőrrel szemben indított szabálysértési eljárás - perújítást követően - felmentéssel zárult.
A felperes ezután személyiségi jogi pert indított a rendőrrel szemben, s keresetében emberi méltóságának, testi épségének, testi és lelki egészséghez és személyes szabadsághoz fűződő jogainak megsértésére hivatkozott, és másfél millió forint nem vagyoni kártérítés megállapítását kérte a bíróságtól. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.
Az első fokon eljáró Tatabányai Törvényszék 2015. október 28-án hozott ítélete szerint az alperes megsértette a felperes emberi méltóságát, de egyebekben elutasította a keresetet. Indoklása szerint a rendőri eljárás során a testi kényszer alkalmazása és a bilincselés jogellenesen történt, míg a felperes előállítása a személyazonosság nem kellő mértékű igazolása miatt jogszerűen.
A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla szerint a rendőr a felperes megbilincselésével, bántalmazásával és előállításával megsértette a felperes testi-lelki egészséghez, valamint személyes szabadságához való jogát.
A személyiségi jogi perben a sofőrt képviselő Magyar Helsinki Bizottság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a per során a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság úgy állt az ügyhöz, mintha a felperest ítélték volna el bűncselekményekért, nem pedig a rendőrt.
Az MTI megkereste a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol azt mondták, amíg hivatalos tájékoztatást nem kapnak az ítéletről, nem kívánnak nyilatkozni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
