Hírek
2010. Június 22. 07:33, kedd |
Kék hírek
Forrás: HírTV
Félmilliót követeltek az 50 ezres kölcsönért
Zsarolás miatt indított eljárást a rendőrség azzal a jobbágyi férfival szemben, aki 50 ezer forintos tartozás fejében félmilliót követelt folyamatos fenyegetéssel egy bujáki nőtől.
A 33 éves, folyamatosan zsarolt nő tett feljelentést a napokban a pásztói rendőrségen. A feljelentő elmondta, hogy két éve 50 ezer forintot kért kölcsön ismerőseitől, akik az összeg tízszeresét, 500 ezer forintot követelnek tőle. A kölcsönt adó 43 éves nő és 39 éves élettársa folyamatos rettegésben tartotta a nőt: számtalanszor megjelenve lakásán, többször életveszélyesen megfenyegették, őt és családját is folyamatos félelemben tartották. A fenyegetések hatására az áldozat átadott a párnak 25 ezer forintot, a tartozás összege azonban változatlan maradt, s az életveszélyes fenyegetések folytatódtak. A múlt héten, pénteken megjelent a zsaroló nő az anyjával együtt a sértettnél, s ismételt fenyegetéssel követelték a félmillió forintot. A pásztói rendőrök azonban tetten érték a fenyegetőket, majd a zsaroló nő élettársát, a 39 éves jobbágyi férfit elfogták. Mindegyiküket gyanúsítottként hallgatták ki, a férfit pedig őrizetbe is vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatását.
HavariaPress
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 25. 07:45, szerda | Kék hírek
Tizenkét éves lányt gyilkolt meg egy férfi Nyíregyházán
Tizenkét éves lányt fojtott meg egy 32 éves férfi Nyíregyházán, a gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették - közölte a honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.