Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2020. Március 05. 13:43, csütörtök | Bulvár

Feloszlik 20 év után a Kistehén zenekar

Feloszlik 20 év után a Kistehén zenekar

Döntésük után az utolsó budapesti koncertjük nyáron lesz.

A Kistehén zenekar 2020-as búcsúturnéval köszönnek el a közönségükkel, ugyanis a zenekar tagjai úgy döntöttek, 20 év után nem folytatják a közös zenélést, feloszlanak. A zenekar tagjai közösen döntöttek a befejezés mellett: úgy érzik, a Kistehén keretein belül mindent elmondtak, amit szerettek volna, egyénileg pedig szeretnének új kihívások után nézni.Állítólag mindenféle harag és veszekedés nélkül válnak el, ahogy a zenekari közleményből kiderül: „egymást és a közös játékot töretlenül szeretik és tisztelik”.

A búcsúturnét is vidámra tervezik, céljuk, hogy a zenekar és a közönség is mulasson jól együtt utoljára. Nyáron több fesztiválon is fellépnek, majd július 30-án adják utolsó budapesti koncertjüket.

A Kistehén 2002-ben egy animált karakterként látott napvilágot, majd hívta életre két évvel később a Kistehén zenekart. Kollár-Klemencz László és zenekara azóta hét albumot adott ki, turnéztak Európában és Amerikában is.

A tagság többször átalakult, a legnagyobb változás 2010-ben történt, amikor négyen távoztak. A jelenlegi felállásban a frontember mellett Sidó Attila gitározik, Vajdovich Árpád basszusgitározik, Weil András billentyűs hangszereken játszik, Jancsovics Máté pedig dobol.

Forrás: origo.hu

Kép: Kistehén

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 29. 08:06, hétfő | Bulvár

Párizs 2024 - Művészeti igazgató: nem kívánt semmit kigúnyolni a megnyitó

Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.

2024. Július 28. 10:53, vasárnap | Bulvár

Elsőbálozó balatonfüredi lány lett az Anna-bál szépe

Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár

Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.

2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár

Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében

Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült