Hírek
2023. Szeptember 07. 07:16, csütörtök | Helyi
Figyelmetlenül nyitotta ki az autó ajtaját, meghalt a kerékpáros
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 58 éves férfival szemben, aki a megállás után figyelmetlenül nyitotta ki autója ajtaját, és az emiatt bekövetkezett balesetben maghalt a mögötte közlekedő kerékpáros.
A vádirat szerint az sofőr 2022 márciusában egy soproni utcában parkolt le autójával. Ezt követően azonban figyelmetlenül nyitotta ki a jármű ajtaját, nem győződött meg róla, hogy mögötte milyen a közlekedési helyzet. A férfi mögött ugyanis közlekedett egy 83 éves kerékpáros, aki az ajtó kinyitásakor fékezni kezdett, elvesztette egyensúlyát és az úttestre borult. A sértett az eséstől olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy másnap, a kórházban elhunyt.
Az ügyészség az elkövetővel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat, vele szemben öt évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a terheltet a bíróság határozott időre tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.
Az ügyben a nyomozást a Soproni Rendőrkapitányság munkatársai végezték, az érdemi döntést pedig várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.
Fotó: Illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
