Városlista
2026. április 26, vasárnap - Ervin

Hírek

2012. Október 26. 11:55, péntek | Helyi
Forrás: Pozsgai Kitti

Filharmonikus bérlet Mosonmagyaróváron is

Filharmonikus bérlet Mosonmagyaróváron is

Több mint húsz év után saját bérletettel tér vissza Mosonmagyaróvárra a Győri Filharmonikus Zenekar.

Az együttes tavasszal a Zeneművészeti Bizottság ajánlása alapján „Nemzeti” kategóriába sorolt művészeti intézmény lett, így a zenekar regionalitással kapcsolatos törekvései szerencsésen találkoztak a szakminisztérium elvárásaival. Ennek első állomásaként Mosonmagyaróváron indít egy három hangversenyt tartalmazó bérletet a zenekar. Decemberben 2-án egy jazz-zel fűszerezett koncerttel indítanak a győri filharmonikusok, melyen a Kossuth-díjas Vukán György közreműködik. Január 10-én Farsangi koncerttel, március 9-én pedig az Egy kiállítás képei című hangversennyel várják a mosonmagyaróvári és környékbeli közönséget. Ez utóbbi koncerten a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője, a Liszt-díjas Berkes Kálmán dirigál, míg oboán a szintén Liszt-díjas Kiss József közreműködik. Bérletek hétfőtől már kaphatók a mosonmagyaróvári Flesch Károly Kulturális Központban- írja sajtóközleményében Fodor László kommunikációs vezető.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi

Laczkovits-Takács az új frakcióvezető

A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.

2026. Április 25. 08:10, szombat | Helyi

Újra Győrbe várják a jövő mérnökeit

Az Audi Development Camp nevű nemzetközi, angol nyelvű rövid képzési program idén július 20. és 27. között ismét Győrbe várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria szakmai együttműködéseként.

2026. Április 25. 07:08, szombat | Helyi

Már most szólunk: Szúnyogriadó!

Beköszöntött a melegebb idő, mely most különösen kedvez a szúnyogok elszaporodásának. A kertekben, udvarokon már megjelentek az első szúnyogok!

2026. Április 24. 08:24, péntek | Helyi

Zavaros Eszter nem lesz ott a premieren

A Győri Nemzeti Színház új bemutatóra készül most hétvégén: a Marica grófnő című operett akár nagy siker is lehet. Azonban a premieren várhatóan nem lép színpadra Zavaros Eszter, mert egy próbán megsérült a térde.