Hírek
2012. Június 04. 09:35, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr24
Firkálj a teátrumnak!
Az Egy nap a kulisszák mögött című rendezvény kísérőprogramjaként, show jellegű graffiti bajnokságot rendez a Győri Nemzeti Színház, a teátrum előtti téren.
Szeptember 13-án 10-17 óráig, idén első alkalommal egy kis firkálásra várják az ügyes kezű graffitiseket. A színházban először debütál a Graffiti Jam fantázianévre keresztelt program, de a részvétel feltétele az, hogy a pingálók előzetesen egy, vagy több pályamunkát eljutassanak a színházba, a megadott témákban. Ezek pedig a következő előadáscímek: Jekyll&Hyde, Operettgála, A tanítónő, Zorba, a görög, A nevető ember, Finito, János vitéz, Csinibaba, Apácák, A testőr. Természetesen csak igényesen kidolgozott alkotásokat várnak, a terveknek pedig tartalmazniuk kell a felsorolt darabok egyikének címét. További kitétel, hogy kötöttek a színek: csak fekete, fehér, barna árnyalatok (kettő), zöld árnyalatok (kettő) lehetnek.
Az alkotások kifeszített, lealapozott vásznakra születhetnek majd, melyek közül a legjobbak felkerülnek a Győri Nemzeti Színház hátsó homlokzati erkélyeire és egy éven keresztül díszítik a teátrum épületét.
A graffitik közül 3 fős szakmai zsűri szelektál, Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója,
Győri Gabi, a társulat díszlet- és jelmeztervezője, valamint Bátonyi György, a teátrum díszlettervezője.
A pályamunkák leadási határideje: 2012. június 30., digitálisan a feheralexandra@gyoriszinhaz.hu e-mail címen, vagy postai úton, a Győri Nemzeti Színház, Győr 9022 Czuczor Gergely u. 7. címre Fehér Alexandrának címzéssel.
További infó: feheralexandra@gyoriszinhaz.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
