Hírek
2016. November 15. 09:06, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Fivosz: a digitalizáció immár mindenki számára megkerülhetetlen
A digitalizáció magánemberként, vállalkozóként és cégvezetőként egyaránt megkerülhetetlen lett, átalakítja a társadalmat és a gazdaságot - hangsúlyozták az előadók a Fiatal vállalkozók hetének nyitórendezvényén.
Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (Fivosz) alapító-elnöke beszédében elmondta: a digitalizáció következményeként a következő tíz évben globálisan akár egymilliárd munkahely is elveszhet. Meglátása szerint a folyamat Magyarországon is nagy kihívás elé állítja a fiatalokat, mert a kis- és középvállalkozások harmada megszűnhet a következő hat évben. Ugyanakkor mégis ez az elmúlt 200-300 év egyik "legizgalmasabb korszaka" - vélekedett. Achilles Georgiu, az IBM munkatársa arról beszélt, hogy az utóbbi 20 évben minden digitális adattá vált. Megfogalmazása szerint 2008-ig korszakunk hajtóereje a pénz volt, a jövőben pedig az adat lesz. A gőzgép feltalálását követően 150 év kellett ahhoz, hogy az emberiség kollektív tudása megduplázódjon, 2020-ra erre elegendő lesz mindössze 72 óra - mondta. Az új, adatközpontú korban - csakúgy, mint minden technológiai fejlődés alkalmával - sok régi munkahely szükségtelenné válik, és új szakmák jönnek létre - emelte ki. Példaként az automatizált forgalomszakértőt említette.
Szabó András, a Mercedes-Benz Hungary flottaértékesítési menedzsere előadásában elmondta, hogy a digitalizáció meghatározó eleme a jövő mobilitásának is. Az autóknál szintén elkerülhetetlen lett az okoseszközök alkalmazása, az applikációkkal egyebek között nyomon követhető egy jármű állapota, tervezhető a karbantartása - fejtette ki. A Fiatal vállalkozók hetét az idén kilencedik alkalommal szervezik meg. November 14. és 18. között az országos rendezvénysorozatot a főváros mellett Győrben, Pécsen, Zalaegerszegen, Székesfehérváron és Egerben is megrendezik. Ezeken egyebek között előadások hangzanak el sikeres vállalkozásokról és vállalkozóktól.
Az eseményre a belépés ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Az online regisztrációs lap a fivosz.hu oldalon található.
A rendezvény pénteken ünnepélyes díjátadóval zárul, amelyen átadják az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
