Hírek
2018. Április 11. 10:12, szerda | Belföld
Folytatódik az emberek biztonságának kedvező kormányzás
Az Orbán Viktor kormányfő által említett demográfiai fókuszú kormányzás a nemzetnek és a családoknak kedvező intézkedéseket jelent.
- erről beszélt Kovács Zoltán kormányszóvivő szerda reggel a TV2 Mokka című műsorában.
A kormányszóvivő ugyanakkor megjegyezte: az elmúlt 8 évben is minden politikai cselekedetük mögött ott volt ez a két alapelv. A nemzetben való gondolkodás nyomán a határon túli magyarokra is odafigyeltek. Míg a családokat többek között adópolitikai, otthonteremtési és a gyermekekről szóló döntésekkel igyekeztek segíteni.
Kovács Zoltán a politikai irányvonal kapcsán felidézte a miniszterelnök által még korábban felvázolt négy alapelvet. E szerint kiemelt szempont a versenyképesség, hogy a magyar - elsősorban kis- és közepes vállalkozásokat - versenyképessé kell tenni. A második: a munka alapú társadalom, hogy minden magyar embernek legyen munkája. A harmadik szempont a demográfia, és a negyedik az identitás erősítése.
Kérdésre válaszolva a kormányszóvivő kiemelte: "egy szó sem igaz abból", hogy az elmúlt nyolc évben nem foglalkoztak az egészségüggyel és az oktatással. Példaként említette, hogy az oktatás rendbetételével kezdték: elindították a pedagógusi életpályamodellt és fejlesztési forrásokat tettek az oktatásba.
Kovács Zoltán kérdésre válaszolva elmondta: külföldről számos gratulációt kaptak a kormány választási győzelméhez. Több külföldi kormányfő - köztük Angela Merkel német kancellár - is gratulált. A magyarországi ellenzék részéről viszont ismeretei szerint senki nem gratulált.
A kormányszóvivőt arról is kérdezték, kormányszóvivő marad-e, erre azt felelte: ezt a miniszterelnök dönti majd el.
Forrás: origo.hu
Kép: MTI/Rosta Tibor
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
