Hírek
2025. Február 23. 08:08, vasárnap | Helyi
Forma 1-esek is oktatnak az új, győri mesterszakon
Tizenegy hallgató kezdte meg nemrég idén tanulmányait a Széchenyi István Egyetem új, angol nyelvű motorsportmérnök mesterszakán.
A képzés egyedülálló Közép-Európában, és az oktatók között több Forma–1-es tapasztalattal rendelkező szakember is akad.
A Széchenyi István Egyetem új mesterszakot indított a technikai sportok iránt érdeklődőknek, a motorsportmérnök-képzés első évfolyamán nyolc hazai és három nemzetközi hallgató kezdte meg februárban tanulmányait az intézmény Audi Hungaria Járműmérnöki Karán – tájékoztatott honlapján az intézmény. A kurzus két féléves, angol nyelvű és a tájékoztató szerint a legkorszerűbb tudást nyújtja a versenyjárművek tervezése, tesztelése és üzemeltetése terén.
Amint kiemelték, neves szakemberek vesznek részt a képzésben, például a korábbi Forma–1-es és Indycar-versenymérnök, Claude Rouelle, aki a versenyjárművek dinamikai szimulációinak világhírű szakértője. Mellette több olyan mérnök oktat a szakon, aki számos világbajnoki címhez járult hozzá például a túraautó-világkupa, a rali-világbajnokság területén. Többen érkeznek a Forma–1-ből is, például dr. Kling Sándor, a Williams mérnöke, vagy éppen Hegedűs Andor, aki korábban a Red Bullt, ma pedig már az Aston Martint segíti.
A mesterszak legközelebb is keresztfélévben, azaz 2026. februárban indul. A képzés tájékoztató oldala itt található.
A képen a Széchenyi István Egyetem motorsportmérnök mesterszak első évfolyamának hallgatói. Fotó: Adorján András/ SZE
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
