Városlista
2024. augusztus 1, csütörtök - Boglárka

Hírek

2011. Március 23. 07:53, szerda | Bulvár
Forrás: NapiászOnline

Gálvölgyi János utálja a celebeket?

Gálvölgyi János utálja a celebeket?

Valószínűleg kevés olyan embert találni, akinek nincs kialakult véleménye a hazai feltörekvő celebekről, de a Gálvölgyi Show legutolsó adása többeknél is kiverte a biztosítékot. Gálvölgyi János kollégája, Jáksó László szerint a

Annak ellenére, hogy egyre többen képviselik a művészi értékeket és vallják, hirdetik annak fontosságát, a kereskedelmi csatornák ontják magukból a feltörekvő sztárocskákat. Persze ezzel alapvetően semmi baj nincs, hiszen eddig is megfért a két tábor egymás mellett békében. Az utóbbi időben azonban egyre nagyobb és szélsőségesebb méreteket ölt a könnyen jött, könnyen ment celebek fricskázása, hol vicces, hol pedig már sértő, felháborító formában.

A Gálvölgyi János által fémjelzett Gálvölgyi Show egyik alap témája természetesen legutóbb sem lehetett más, mint a Való Világból és Barátok köztből kiszabadult, vagy éppen beszabadult „művészek”, akik remek felületet biztosítanak arra, hogy a fricska érvényesülni tudjon. Persze szokták mondani, csak azt lehet kifigurázni, akinek van személyisége, de mindenki döntse el magában, hogy ezek a viccek még jópofák, vagy már túllépnek azon a bizonyos határon.

A témával kapcsolatban természetesen megpróbáltuk magát Gálvölgyi Jánost is megkérdezni, aki udvariasan közölte kollégánkkal, hogy nem kíván nyilatkozni a témáról.

Gálvölgyi János Heti Hetesbeli kollégájának, Jáksó Lászlónak is kialakult véleménye van a feltörekvő celebekről, de mint mondja, elférnek ebben a szakmában ők is.

„Én a legliberálisabb elme vagyok ebben a témában. Szerintem elférnek ebben a szakmában, arról nem is beszélve, hogy a közönség dönt. Nem mindenki alkalmas erre, mert nagy a nyomás. Nem mindenki bírja azt, hogy az életét végigkövetik fotósok, újságírók, akik állandóan hívogatják őket. Nagy a lemorzsolódási százalék, és ha az élet már meglengette ezt a lehetőséget valaki előtt, akkor vagy sikeres lesz és tud vele élni, vagy elköveti azokat a hibákat, amiket valószínűleg el kell követnie"

"Én annyi kiégett embert látok ebben a szakmában, hogy szerintem jó ötlet lenne a showbizniszben dolgozókat folyamatosan pszichológushoz járatni. Mert ez nem egy természetes állapot.

Egyszer Vitray Tamást kérdeztem, hogy milyennek kell lenni a képernyőn, természetesnek vagy játszani kell. Ő azt mondta, hogy akkor lehet jó egy képernyős, ha megmarad a természetessége is, de ugye egy műsorvezető nem engedheti meg magának, hogy a mondatok között dadogjon vagy Ő-zzön, mert az hülyén mutat.

Ebben a szakmában teljesen átformálódnak az emberek, és ha nem jön be nekik, akkor azt is érezhetik, hogy ezt az egészet elvették tőlük. Azt szoktam mondani, hogy legyen híres, ha az akar lenni, én ezt nem irigylem senkitől.” – fejtette ki Jáksó László a NapiászOnline-nak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 31. 07:53, szerda | Bulvár

Filmzenei fesztivált tartanak Balatonalmádiban augusztus közepén

Kilenc formáció lép fel a 2. Balatoni Filmzene Fesztiválon augusztus 9. és 11. között a Kerényi Imre KultMagtárban, a rendezvény alatt filmzenei utcakoncertek is lesznek - közölték a szervezők az MTI-vel.

2024. Július 29. 08:06, hétfő | Bulvár

Párizs 2024 - Művészeti igazgató: nem kívánt semmit kigúnyolni a megnyitó

Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.

2024. Július 28. 10:53, vasárnap | Bulvár

Elsőbálozó balatonfüredi lány lett az Anna-bál szépe

Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár

Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.