Hírek
2019. Július 27. 12:38, szombat | Belföld
Garantált bérminimumot vezethetnek be a turizmusban
2020-tól, a tartósan kritikus munkaerőhelyzet miatt garantált ágazati bérminimum jöhet a turizmusban.
A mindenkori szakmunkás-minimálbérnél várhatóan több tízezer forinttal magasabb alapösszeg bevezetését a munkaadók kezdeményeznék, akik ágazati kollektív szerződésben állapodnának meg az év végéig - értesült a Magyar Nemzet iparági forrásokból.
A lap azt írta, hogy más iparágakból is elcsábíthatja a munkavállalókat a kötelező legkisebb kereset növelése. Az önként vállalt alapbéremeléssel vonzóbbá tennék a turizmust a munkaerőpiacon más, hasonlóan magas élőmunka igényű iparágaknál, egyúttal az is várható, hogy tovább tisztul a szürkezónába nyúló foglalkoztatási terület - vélekedett az újság.
A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a Turizmus-vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság tagjai állapítanának meg 2020-tól a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás területén a kormány által a versenyszférában évről évre meghatározott szakmunkás-bérminimumnál jelentősen magasabb garantált ágazati minimálbért. Várhatóan ősszel kezdődik az erről szóló egyeztetés.
Amennyiben az év végéig döntés születik, a 2001 óta érvényben lévő ágazati kollektív szerződés kibővítésével rögzítenék a garantált bérkiegészítést. Garantált ágazati bérminimum megállapítására eddig egyetlen nemzetgazdasági szektorban sem volt példa - emelte ki a lap.
A statisztikák szerint több, mint 400 ezer ember dolgozik a magyarországi turizmusban.
A közvetlen és közvetett hatásokat összesítve a nemzetgazdasági foglalkoztatottság 13,2 százalékát adja az ágazat.
Idén a garantált bérminimum összege bruttó 195 ezer forint, amely nettóban mintegy 130 ezer. A vonatkozó kormányrendelet szerint jövőre január 1-jétől az újabb 8 százalékos béremelésnek köszönhetően a szakmunkás-minimálbér bruttó összege csaknem 211 ezer forintra emelkedik a versenyszférában.
A turizmusban kötelezően fizetendő legkisebb bér tehát ennél magasabb lehet, ami vonzóbbá teszi majd az idén áprilisban 239 ezer forintos átlagkeresetet biztosító munkahelyeket a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén - írta a Magyar Nemzet.
A lap információi szerint a piaci szereplők a keresetek vonzóbbá tételével javítanák a tisztességesen adót fizető cégek versenyképességét, segítenék azokat a munkaerőért folytatott harcban, vállalva a magasabb fizetésekkel járó költségvetési kiadásokat is.
A nyári idény elején minden korábbinál jobban láthatóvá vált a már évek óta jellemző, mintegy 30 százalékosra becsült munkaerőhiány. A szezonális munkavállalók foglalkoztatása mellett azonban hosszú távú megoldásra van szükség, amely ezen a pályán tartja, sőt várhatóan más területekről is a turizmusba vonzza a dolgozókat.
Ehhez a piac tisztulása is elengedhetetlen, hiszen
a szürke- és feketezónában működő szolgáltatók versenyelőnyben vannak,
mivel a jogkövető munkáltatók nem tudnak akkora nettó béreket kigazdálkodni, mint amekkorákat a bejelentés nélkül foglalkoztatottak kapnak. A fehérítésben nagy szerepet játszik majd, hogy a következő évtől már minden szálláshely-szolgáltatónak le kell jelentenie valós idejű forgalmát a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak - olvasható a Magyar Nemzetben.
Forrás: origo.hu
Kép: lokal.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 19. 08:10, csütörtök | Belföld
Bemutatták az első magyar elektromos csuklós buszt
Bemutatta az első magyar gyártású elektromos meghajtású csuklós autóbuszt a Kravtex-Kühne csoport és a Volánbusz Zrt. szerdán Budapesten.
2024. December 19. 08:06, csütörtök | Belföld
Varga Mihály: Magyarország a 4. helyre lépett elő az uniós gazdaságfehérítési rangsorban
Elismerés az Európai Bizottságtól: Magyarország a 4. helyre lépett elő az uniós gazdaságfehérítési rangsorban - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2024. December 19. 08:04, csütörtök | Belföld
A MOHU megnövelt kapacitással dolgozik a karácsonyi időszakban
A MOHU a karácsonyi időszakban megnövelt kapacitással dolgozik a zökkenőmentes visszaváltás érdekében - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.