Hírek
2016. Április 05. 10:04, kedd |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Garázdálkodtak egy győri szórakozóhely közelében
A rendőrök három férfit állítottak elő egy győri szórakozóhely közeléből, akik az utcán dulakodtak és egy ott parkoló gépjárművet is megrongáltak.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ ügyeletére érkezett bejelentés 2016. április 5-én 0 óra 10 perckor az egyik győri szórakozóhelyről, hogy többen összeverekedtek. A rendőrök a helyszínen igazoltatták Cs. N. 27 éves káptalanfai lakost és egy testvérpárt B. G. 24 éves győrszemerei és B. A. 27 éves kajárpéci személyeket. A nyomozók megállapították, hogy Cs. N. a szórakozóhelyen veszekedett a barátnőjével, majd az ott szórakozó vendégekkel is összeszólalkozott, mire a tulajdonos megkérte, hogy távozzon az épületből. A 27 éves férfi az utcán is folytatta a civakodást egy odaérkező testvérpárral, ami később verekedésbe torkollott. A dulakodás közben a szórakozóhely tulajdonosának a közelben parkoló gépjárműve is megsérült.

A járőrök a garázda személyeket a helyszínen elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ellenük garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
