Hírek
2012. December 05. 20:38, szerda |
Helyi
Forrás: Pozsgai Kitti/Mediawave
Grencsó István Győrben koncertezik
Grencsó István a magyar jazz különleges figurája erősen kötődik/kötődött Győrhöz, csak a MEDIAWAVE-vel együtt ő is kikopott a városból. Ennek ellenére, a Mediawavenek köszönhetjük, hogy ismét köztünk lehet.
"Változóan állandó
Szilárd hangszeres stílus, mindig megújuló zenei kulissza - e kettő együtt jellemzi Grencsó István szaxofonozását és zeneszerzői tevékenységét. Grencsó soha nem ragadt le a hagyományok ápolásánál. Soron következő Müpa-koncertjén a szabad zene ad randevút a különböző műfajú kompozícióknak. És e találkozásnak a nyugat-európai avantgárd két meghatározó alakja is a részese lesz március 9-én a Müpa Jazzműhely sorozatában.
Grencsó Istvánt először az egykori Postás zeneiskola klubjában hallottam, több mint húsz éve. Édesanyám rádiós kollégája, Borlai Kinga vitt le oda, hogy hallgassam meg a Grencsó Kollektívát. A mokány ritmusszekcióban a basszusgitáron Czakó Péter játszott, a doboknál pedig az akkor tizenhárom éves körüli Borlai Gergő ült (én se voltam sokkal több). Emlékszem, hogy akkor, középiskolás kamaszként, még nem tudtam mit kezdeni ezzel a zenével. A színpadi energiák áttörten, kvantumosan, ellenőrzötten jöttek le a nézőtérre. E zene befogadásához olyan fókusz kellett a hallgató részéről, amely tudatosságot és odafigyelést igényelt, amely az értelmet és az érzelmeket egyaránt mozgásba hozta, amelyet nemcsak átélni kellett, de meg is kellett fejteni. Aztán nem sokkal később más formációkban is hallottam Grencsót fújni, más műfajokban is. És kezdtem rájönni, hogy milyen sokoldalú zenészről is van szó.
Grencsó az a fajta öntörvényű művész, akinek viszonylag korán kialakult saját, jellegzetes hangszeres soundja, ez pedig különös művészi szerencsére, vagy inkább egyfajta higgadtságra utal. Ám abból, hogy egymásnak mennyire ellentmondó műfajú zenekarokban, zenékben bukkan fel közreműködőként, mégiscsak valami furcsa nyughatatlanság árad. Ő az amerikai polgárjogi mozgalmakból kinőtt, afro-amerikai avantgárd hangszeres zene egyik legelkötelezettebb hazai képviselője. Ebből kiindulva aztán olyan sokirányú, értékteremtő kalandozásokra futotta energiájából, amelyek a free jazztől a világzenén keresztül, a hazai filmzene adaptálásán át egészen a DJ-kultúráig jutottak. Grencsó képes szaxofonját a legkülönbözőbb zenei környezetekbe ágyazni, és próteuszi alkata művészi hitvallását is egyedivé árnyalta az évek során. Eredeti zenekara, a Kollektíva 1984-es megalakulása óta mindig is a hazai avantgárd egyik biztos pontjának volt tekinthető, amely a Szabados György iskolájában szerzett tapasztalatok birtokában járja saját művészi útját. Grencsó számára nincs két egyforma est, és lassan nincs két egyforma zenekar sem. A Müpában is különböző személyi háttérrel, különböző nevű formációk élén adott már koncertet. Művészi életében az egyetlen biztos pont talán csak Benkő Róbert bőgőművész: generációs társakként szoros egymásra utaltság jellemzi közös stílusukat".
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi
Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?
Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.
