Hírek
2015. Február 25. 08:45, szerda |
Helyi
Forrás: Police.hu
Gyalogosok okoztak balesetet Győr térségében
Személyi sérüléses közlekedési baleset történt 2015. február 24-én 18 óra 45 perckor Öttevény belterületén.
A rendelkezésre álló adatok alapján egy 68 éves helyi lakos gyalogosan közlekedett az 1-es számú főúton. A sötét ruházatot viselő férfi az úttesten szándékozott áthaladni, amikor hirtelen megtántorodott és ráesett egy forgalmi okból várakozó személygépkocsi első szélvédőjére. A gyalogos a balesetben könnyű sérüléseket szenvedett, vele szemben ittasság gyanúja merült fel.

Szintén gyalogosan közlekedők okoztak balesetet 2015. február 24-én 19 óra 30 perckor Győrújfalu belterületén.Az egyenruhások megállapították, hogy egy 81 éves győri és egy 82 éves győrújfalui asszony a Mártírok út 41 szám előtti útszakaszon akart átkelni. A heves esőben a két nő egymásba kapaszkodva féktávolságon belül egy Győrzámoly irányába közlekedő autó elé lépett. A sofőr hirtelen balra kormányzott, azonban járművével a gyalogosokat elsodorta.
A baleset okozóit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gyalogosan és kerékpárral közlekedők figyelmét, hogy a megváltozott időjárási körülményeket valamint a korlátozott látási viszonyokat figyelembe véve használják a közlekedési védőfelszereléseket!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
