Hírek
2014. Szeptember 02. 10:09, kedd |
Helyi
Forrás: Police.hu
Gyalogost gázoltak Győrben Szent Imre úton
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. szeptember 2-án 5 óra 45 perckor érkezett bejelentés, hogy Győrben, a Szent Imre úton közlekedési baleset történt.
A helyszínre érkező egyenruhások megállapították, hogy a baleset okozója egy Opel típusú tehergépkocsijával közlekedett Győrött, a Szent Imre úton, a Kalász utca felől a 82-es számú főút irányába.
A gépjárművezető közlekedésekor a Szent Imre út 161 szám előtt későn vette észre, az úttesten vele azonos irányba gyalogosan közlekedő 56 éves gyömörei nőt, akit a járműve elejével elütött. A gyalogos a motortér tetejére és a szélvédőnek csapódott, majd az aszfaltra zuhant.

A baleset során a részes súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak.
A Győri Rendőrkapitányság az elsődleges adatok alapján a baleset okozó, 42 éves győri férfi ellen közúti baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ezúttal is felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy a korlátozott időjárási-látási viszonyok idején is körültekintően és kellő óvatossággal közlekedjenek!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
