Városlista
2024. szeptember 10, kedd - Nikolett, Hunor

Hírek

2011. Február 08. 07:55, kedd | Helyi
Forrás: gyor.hu

Gyászol a győri önkormányzat: elhunyt dr. Ottófi Rudolf

Gyászol a győri önkormányzat: elhunyt dr. Ottófi Rudolf

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata megrendüléssel értesült dr. Ottófi Rudolf alpolgármester úr halálhíréről. Kollégánk, munkatársunk, barátunk régóta küzdött a súlyos betegséggel, de a gyógyulásba vetett hitét sosem adta fel

Széchenyi István Egyetemen tanított geoinformatikát, a FIG (Nemzetközi Földmérő Szövetség) szakmai képzéssel foglalkozó munkabizottságának tagja volt. Több európai uniós kutatási csoportmunka résztvevője volt, külföldi és hazai partnerekkel egyaránt.

Diákjai nagy tisztelettel adóznak tudásának, izgalmas előadásainak, emberiességének.Három gyermekét gyakorló hívő emberként, igazi példás apaként, rendezett családi környezetben nevelte feleségével, unokái bearanyozták életét.

1977 óta élt Győrben, 1989 óta pedig Bácsán. Lakóhelyén (Bácsa, Kisbácsa, Sárás) szerzett önkormányzati képviselői mandátumot, majd Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése – 2006 után 2010-ben is - alpolgármesternek választotta.

Dr. Ottófi Rudolf elévülhetetlen érdemeket szerzett Győr város oktatási és kulturális életének irányításában. Tevékenysége, az emberek iránti közvetlensége és empátiája joggal ébresztett rokonszenvet mindenkiben. Elkötelezettsége és odaadása a kereszténydemokrata értékek, a polgári Magyarország, és Győr fejlődése iránt erkölcsi igazodási pontot jelentett az önkormányzat minden vezetőjének.

Tevékenysége, szakértelme, barátsága és útmutatásai nagyon fognak hiányozni valamennyiünk számára. Igaz, becsületes embert, nagyszerű barátot, kedves, mosolygós egyéniséget veszített most el városunk.

Dr. Ottófi Rudolf alpolgármester urat Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti. Győr Megyei Jogú Város vezetése osztozik a család gyászában, és részvétét nyilvánítja dr. Ottófi Rudolf szeretteinek.

Emlékét örökre megőrizzük!

Borkai Zsolt
Győr Megyei Jogú Város polgármestere

Győr, 2011. február 7.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 09. 09:14, hétfő | Helyi

Jövőre már pilótákat is képeznek a Széchenyi-egyetemen

A nagy utasszállító repülőgépek vezetésére készíti fel a hallgatókat az a képzés, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem indít 2025 februárjától a Wizz Air légitársasággal partnerségben.

2024. Szeptember 09. 08:09, hétfő | Helyi

Iskolapélda Győrben is

Iskolapélda elnevezéssel indított kampányt a rendőrség annak érdekében, hogy tanévkezdéskor ne történjen gyermekeket érintő közlekedési baleset.

2024. Szeptember 09. 07:08, hétfő | Helyi

Veszélyes növény közeledik hozzánk – jelezte az agrárminiszter

A kaukázusi medvetalp mérgező, fényérzékenyítő növény, veszélyes, mivel már az emberi bőrrel érintkezve kifejti mérgező hatását.

2024. Szeptember 08. 09:12, vasárnap | Helyi

Bíró Attila visszatért, a vízilabda edző a GYVSE Uni-Győr női szakágvezetője

Visszatér Bíró Attila a vizilabdasportba.