Hírek
2022. Június 23. 07:15, csütörtök | Helyi
Gyermekeit éveken át bántalmazó szülőket ítéltek el Győrben
Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla egy férfit, aki éveken át testileg és lelkileg is bántalmazta négy lányát.
A gyerekek anyja két év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
A férfit szexuális erőszak, szexuális kényszerítés, kiskorú veszélyeztetése, személyi szabadság megsértése és többrendbeli kapcsolati erőszak bűntette miatt ítélték el. Emellett végleges hatállyal eltiltották minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelyben tizennyolc évesnél fiatalabbak nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, és megszüntette szülői felügyeleti jogát is.
A nőt kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt ítélték el.
Az ítélőtábla az első fokon eljáró Győri Törvényszék határozatát a férfi esetében helybenhagyta, a nő esetében nyolc hónappal súlyosította.
A jogerős ítéleti tényállás szerint a férfi és a nő közösen nevelte a 2000-ben, 2001-ben, 2005-ben és 2012-ben született lányokat Győrben.
A házaspár között 2006-ban megromlott a viszony, naponta veszekedtek. A két nagyobb lány végzett el szinte minden házimunkát, és – akár a tanulásuk rovására is – a kisebb testvéreket is ellátta. Volt, hogy a férfi az idősebb lányait fakanállal, szíjjal, horgászbottal ütötte. A 15 éves gyermekét többször is addig fojtogatta, amíg rosszul nem lett, a 16 éveset pedig többször, akár két hétre is szobafogságra ítélte. A férfi 2015-ben a 14 éves, 2018-ban a 6 éves lányával szexuális cselekményt is végzett-végeztetett, az anya pedig nem védte meg őket. 2018 tavaszán, az akkor 13 éves lány hetekre eltűnt, rendszeresen, nagy mennyiségben alkoholt és kábítószert is fogyasztott, majd még abban az évben kiemelték a családból.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi
Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?
Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.
