Hírek
2010. Október 10. 07:41, vasárnap |
Belföld
Forrás: HírTV
Gyökeres változás kell fiataljaink fizikai állapotában
![Gyökeres változás kell fiataljaink fizikai állapotában](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
Minden nyolcadik gyermek súlyproblémával küzd, a mozgásszegény életmód és az egyre több elfogyasztott cukros étel, üdítő miatt. Ez is az oka, hogy egyre több serdülőnél alakul ki 2-es típusú cukorbetegség. A Magyar Cukorbetegek Orszá
A szervezők első körben felmérték a Nap mint nap versenyben résztvevő négy kiválasztott iskola egy-egy ötödikes osztálya tanulóinak fizikai állóképességét, valamint táplálkozási és sportolási szokásait. A négy kiválasztott iskola mellett egy sportiskola hasonló korú diákjai is részt vettek a felmérésben, azzal a céllal, hogy pontosan megállapítható legyen, jobbak-e, és ha igen, mennyivel azoknak a serdülőknek az eredményei, akik szinte a hét valamennyi napján mozognak és kiemelten figyelnek táplálkozásukra.
A felmérésből kiderült: a lányok 25, a fiúk 23 százaléka egyáltalán nem mozog az iskolai testnevelés órákon kívül és a többiek között is nagyon kevesen vannak azok, akik nap mint nap mozognak. A gyermekek harmada hetente több mint négyszer eszik chipset, édességet és sokan azok közül, akik kevesebbet mozognak, több édességet és kalóriadús ételt esznek, mint aktívabb társaik.
A négy iskola eredményeit összehasonlítva a sportiskolásokéval az is kiderült, hogy a rendszeresen mozgó diákok valamennyi feladatban átlagosan 17 százalékkal jobban teljesítettek. A szervezők mérték az úgynevezett életminőség indexet is, eszerint az aktívan élő és egészségesen étkező gyerekek sokkal jobban érzik magukat, elégedettebbek teljesítményükkel és önmagukkal: az ő életminőség indexük 81 míg túlsúllyal küzdő, mozgásszegényen élő társaiké 58 százalék volt.
A „Nap mint nap” versenyen annak az iskolának a diákjai nyernek, akik a következő fizikai felmérés idejére legtöbbet javítanak állóképességükön, több egészséges ételt fogyasztanak. A program honlapján arra kérik a szervezők a 4 résztvevő iskola diákjait, hogy október 1-31. között nap mint nap mozogjanak és az ezt igazoló fénykép, vagy videó felvételt töltsék fel a honlapra.
(FH)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Mélyponton a születésszám
Az előzetes adatok szerint 2024 júniusában 6040 gyermek született és 8863 ember halt meg; 2023 júniusához képest a születések száma 17, a halálozásoké 5,9, a házasságkötéseké pedig 14 százalékkal csökkent
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor Románia miniszterelnökével tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról és a román schengeni tagságról
Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi tárgyalásukat követően idén is megbeszélést folytatott Bukarestben Marcel Ciolacu román kormányfővel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államti
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Gulyás Gergely: Ukrajna azokat zsarolja a kőolajszállítás leállításával, akik következetesen kiállnak a béketárgyalások mellett
Ukrajna Magyarországot és Szlovákiát, azokat az országokat zsarolja a kőolajszállítás leállításával, amelyek következetesen kiállnak az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások mellett
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
KSH: a benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 610 forint volt, ami 6 forinttal alacsonyabb a szomszédos országok átlagértékénél.