Városlista
2024. szeptember 10, kedd - Nikolett, Hunor

Hírek

2011. Február 13. 10:00, vasárnap | Helyi
Forrás: Nyugathír

Győr-Moson-Sopron megyében sem kerülnek hátrányba a kistelepülési cégek

Győr-Moson-Sopron megyében sem kerülnek hátrányba a kistelepülési cégek

Mivel több kistelepülési munkáltatót is kedvezőtlenül érint, hogy az Új Széchenyi Tervben sem jutnak fejlesztési forrásokhoz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tükörpályázatokkal kívánja támogatáshoz juttatni a hátrányos helyzetű

"Ez az egyik legkeresettebb termékünk, csak jelen pillanatban a pályázati forrásokhoz nem férünk hozzá, amivel ezt tovább tudnánk fejleszteni." A beledi Módos Imre az elmúlt két évben több tízmillió forintot ruházott be a háromezres lakosú kisvárosban beindított faipari üzemébe. Nagyban számított az Új Széchenyi Terv pályázataira, ám kiderült, hogy a programból az 5000 fő alatti települések vállalkozói éppúgy nem pályázhatnak vállalkozásfejlesztési kiírásokra, mint a korábbi években.

Módos Imre faipari vállalkozó, Beled: "Terveztünk további fejlesztéseket, illetőleg még nem mondtunk le róla, de most kellene egy olyan tőkejuttatás a cégbe, amit ugye az 5000 fő feletti településeken dolgozó kollégák igénybe tudnak venni, mi pedig nem tudunk igénybe venni, és a lényeg, a munkahelyteremtés ezzel gyakorlatilag visszájára sül el, mert nem tudjuk a vidéket fejleszteni, és nem tudunk tovább menni."

A kisváros polgármestere azt mondja, húsznál több azoknak a helyi mikro-, kis és középvállalkozásoknak a száma, amelyek eleshetnek a pályázati forrásoktól. A fejlesztésre pedig nagy szükség lenne, hogy a versenyképességüket javíthassák a konkurenciával szemben.

Tompáné Balogh Mária polgármester, Beled, Fidesz-KDNP: "Mi abban bíztunk, hogy az Audi győri fejlesztése lenyúlik Beledig is, és innen is tudnak majd a cégnek beszállítójává válni a kisvállalkozók, akár az egy vagy a kétfősek, akik jelenleg máshova dolgoznak be. Tudnak gépeket vásárolni, hiszen az Audi minőséget kér, a jelenlegi gépeikkel ezt pedig nem tudják megtenni."

Az Új Széchenyi Terv győri bemutatásakor Molnár Ágnes fejlesztési és koordinációs államtitkár úgy fogalmazott: minden vállalkozó egyforma feltételekkel pályázhat majd a különböző forrásokra. Hozzátette azt is: az új kormány mozgásterét behatárolja, hogy a szocialisták a 2007-től 2013-ig elkölthető pénzből 6000 milliárd forintot már lekötöttek.

Molnár Ágnes fejlesztési és koordinációs államtitkár, NFM: "2000 milliárdnyi forrásmennyiséget tudott a nemzeti együttműködés kormánya a gazdaságélénkítés irányába állítani, a vállalkozások megerősítésére, a munkahelyteremtésre. A jövőben mi egyetlen egy forrást sem fogunk olyan célra felhasználni, ami egyéni érdekeket fog szolgálni, ami az elmúlt időben számtalan esetben, a kormány átadás-átvétele kapcsán, és a különböző pályázati konstrukciók kapcsán is tapasztaltuk."

A nemzeti fejlesztési tárca úgynevezett tükörpályázatokkal szeretné elérni, hogy a hátrányos helyzetű települések vállalkozói se essenek el a fejlesztési támogatásoktól.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 09. 09:14, hétfő | Helyi

Jövőre már pilótákat is képeznek a Széchenyi-egyetemen

A nagy utasszállító repülőgépek vezetésére készíti fel a hallgatókat az a képzés, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem indít 2025 februárjától a Wizz Air légitársasággal partnerségben.

2024. Szeptember 09. 08:09, hétfő | Helyi

Iskolapélda Győrben is

Iskolapélda elnevezéssel indított kampányt a rendőrség annak érdekében, hogy tanévkezdéskor ne történjen gyermekeket érintő közlekedési baleset.

2024. Szeptember 09. 07:08, hétfő | Helyi

Veszélyes növény közeledik hozzánk – jelezte az agrárminiszter

A kaukázusi medvetalp mérgező, fényérzékenyítő növény, veszélyes, mivel már az emberi bőrrel érintkezve kifejti mérgező hatását.

2024. Szeptember 08. 09:12, vasárnap | Helyi

Bíró Attila visszatért, a vízilabda edző a GYVSE Uni-Győr női szakágvezetője

Visszatér Bíró Attila a vizilabdasportba.