Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2010. Március 25. 07:56, csütörtök | Helyi
Forrás: Győr Megyei Jogú Város nkormányzata

Győr is csatlakozott a Föld órájához

Győr is csatlakozott a Föld órájához

A tavalyi évhez hasonlóan az idén is csatlakozott városunk a Föld órája klímavédelmi akcióhoz. Ez alkalomból 2010. március 27-én, szombaton este 20:30-kor világszerte több, mint 10

A Föld rája 2007-ben indult az ausztráliai Sydney-ből, majd 2008-ban vált nemzetközivé. Magyarország is ekkor vett először részt az akcióban, amihez akkor még csak 4 hazai település csatlakozott.

2009-ben már 88 ország 4000 települése, és több százmillió ember kapcsolta le együtt a fényeket. Magyarországról 2009-ben 67 település és több mint egymillió ember vett részt a Föld ráján, rajtuk kívül pedig rengeteg iskola, közintézmény, nagyvállalat és kisvállalkozás. Idén már közel száz település regisztrálta részvételét hazánkból.

Világszerte olyan látványosságok borulnak sötétbe ebben az órában, mint a római Trevi kút, a pekingi Tiltott Város, az Empire State Building New Yorkban, vagy a világ legnagyobb épülete, a dubai Burdzs Kalifa.

Győrben március 27-én este 20.30. és 21.30. óra között a következő tervezett díszvilágítási helyszíneket kapcsolják ki: A Székesegyház - Káptalan domb, a Várfal (Rába part), a Városháza, és a Széchenyi tér kivilágítása. A kezdeményezéshez természetesen a lakosság is csatlakozhat a villany lekapcsolásával.

Az akcióról további információ olvasható a www.foldoraja.hu honlapon.


Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 09:13, kedd | Helyi

Győr legcsodásabb nőjét keresik

A köztünk élő hétköznapi, ám kivételes személyiségeket akarják megtalálni.

2024. Május 07. 08:11, kedd | Helyi

Szenzációsak a nyúliak! – 300 méterrel hosszabb lett a palacsintakígyó, mint azt tervezték

Palacsintagilisztának tűnik már csak az eredeti cél. 410 méter hosszú palacsintát akartak tekerni eredetileg Nyúlon, de annyira belendültek, hogy meg sem álltak 740 méterig.

2024. Május 07. 07:11, kedd | Helyi

Másként érettségiztek magyarból a diákok

Magyar nyelv és irodalomból érettségiztek tegnap a diákok.

2024. Május 06. 09:11, hétfő | Helyi

Pannonhalmi polgármester: Szerintem nincs kapcsolat a két szoborrongálás között

Az utóbbi időben egymást érik a szoborrongálások a környéken. Közös metszet: Radnóti.