Hírek
2010. Január 10. 07:40, vasárnap |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Győr táncfesztivállal és táncvásárral vesz részt a "kulturális főváros" programb
Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt kezdeteitől Pécs kiemelt célja, hogy társtelepüléseket is bevonjon a programokba. A baranyai megyeszékhely a kulturális fővárosi címre p
Pécsen kívül ez tíz várost- Budapest, Pécs, Debrecen, Győr, Eger, Veszprém, Miskolc, Kaposvár, Kecskemét, Sopron, Székesfehérvár - jelent, mindegyikük programjai közül több hivatalos EKF-rendezvénynek számít 2010-ben. A városok arra törekszenek, hogy közös turisztikai kínálatot alakítsanak ki. Az igazgató a társprogramok közül többek között kiemelte Kaposvár A festők városa elnevezésű programját és a miskolci operafesztivált. Közös projektek vannak még a Budapesti Tavaszi Fesztivállal, Debrecen a Virágkarnevállal és a Jazz Napokkal, Eger az Agria Nyári Játékokkal és a Történelmi Vigasságokkal, Győr pedig a Magyar Táncfesztivál és Európai Táncvásárral vesz részt a 2010-es programokban. Kaposvárott díjlovagló világkupa, Kecskeméten nemzetközi repülőnap és Téli Fesztivál, Miskolcon fiatal filmesek fesztiválja is várja az érdeklődőket. Székesfehérvár Kortárs Művészeti Fesztivállal, Veszprém a Gizella Napokkal veszi ki a részét az EKF-projektből.
A régiós és országos társtelepülések mintegy 130 programmal járulnak hozzá az EKF sikeréhez. A régió jelentősebb programjai között szerepel Mohács nagy hagyományokkal rendelkező télűző fesztiválja, a tüzes hangulatú délszláv zenés-maszkos-bundás kavalkád, a busójárás. Kaposvár színházi produkcióval is felhívja magára a figyelmet, Tolna megyében a június végi szekszárdi Szent László Napok hat éves múltra tekintenek vissza, Villányban minden év október első hétvégéjén rendezik meg a szüreti fesztivált.
Vasárnap Bajnai Gordon miniszterelnök köszöntő szavai után Páva Zsolt polgármester egy mondattal nyitja meg az EKF-évet. A műsorban Pécs kultúrtörténeti arcait mutatják be pécsi kötődésű művészek és hírességek, valamint több száz pécsi diák közreműködésével.
Káel Csaba, a műsor rendezője elmondta: a nyitóünnepen az egyes szereplőknek öt-öt percig kell a pódiumon tartózkodniuk, a gyerekeknek ötven percig kell a színpadon lenniük. Hozzátette: számítanak arra, hogy az időjárás nem lesz kedvező, ezért hangfelvételekkel is készültek, a Pannon Filharmonikusok programját például már január másodikán rögzítették, a szimfonikus művek az óriás kivetítők képein élvezhetők majd.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 12. 08:23, hétfő | Helyi
Új kihívást keres a húszéves csúcstartó, a győri SZEnergy
Új kihívások előtt áll a 20 éves SZEnergy, a Széchenyi-egyetem csapata, ezúttal prototípus kategóriában is indul. Az egyetem visszaemlékezett a felfelé ívelő sikertörténetre és beszámolt az energiahatékony járművek aktuális kérdés
2026. Január 12. 08:13, hétfő | Helyi
Nemzetközi orvos- és sportkonferenciát tart az egyetem és az MLSZ
Orvosokat, sport- és egészségügyi szakembereket várnak egy nagyszabású nemzetközi konferenciára, amit a Magyar Labdarúgó Szövetség Orvosi Bizottságával együtt rendez a győri Széchenyi István Egyetem.
2026. Január 12. 07:06, hétfő | Helyi
Díszpolgári címre, Pro Urbe-díjra lehet javaslatot tenni
A győri közgyűlés javaslattételi felhívást tesz közzé „GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS DÍSZPOLGÁRA” kitüntető cím és „PRO URBE GYŐR” díj 2026. évi adományozására.
2026. Január 11. 08:16, vasárnap | Helyi
A hideg idő veszélyeire hívják fel az állatartók figyelmet
Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet – hívta fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület, amely ajánlásokat is tett az állattartóknak.
