Hírek
2019. November 21. 16:41, csütörtök | Helyi
Győrben is várja az adományokat a MikulásGyár
Idén 15. alkalommal kerül megrendezésre a MikulásGyár gyűjtőakció, amely Budapest mellett az ország több pontján, így Győrben is várja az adományozókat.
A MikulásGyár célja a szociálisan rászorulók megajándékozása a decemberi, karácsonyi időszakban. A kezdeményezés évről évre rekordokat dönt.
A program ismertsége nem csak Budapesten számottevő, ezért az adománygyűjtést minél szélesebb körben kívánják lehetővé tenni a szervezők. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatja a kezdeményezést, így a Polgármesteri Hivatal munkatársai a szervezőkkel és a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetével együttműködve gyűjtőpontot működtetnek.
A Magyar Vöröskereszt aktivistái 2019. november 29. és december 21. között, hétköznapokon 8.00-15.30-ig a Győr, Kálvária utca 4-10. címen várják az adományozókat.
„A győriek évről évre több nemes kezdeményezést visznek sikerre, és a MikulásGyár adománygyűjtő akciójához is minden alkalommal rengetegen csatlakoznak. A felajánlott ajándékokkal az idén is sok család ünnepét tehetjük szebbé.” – fogalmazott Dr. Fekete Dávid, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere. Elmondta, az adománygyűjtésre a város központi részén elhelyezkedő épületet jelölték ki, amely könnyen megközelíthető, és a parkolás is megoldható. Az épület alkalmas az adományok lakosságtól történő közvetlen fogadására, a Magyar Posta által szállított csomagok átvételére.
Elsősorban tartós élelmiszert (tészta, konzerv, rizs, olaj, liszt, cukor, stb.), tisztító- és tisztálkodási szereket (mosószer, mosogatószer, fogkrém, szappan, tusfürdő stb.), jó minőségű, használható ruhát, játékot, könyveket várnak, de szívesen fogadnak minden mást is, ami használható, és magunk is örömmel fogadnánk, használnánk.
Fontos, hogy pénzt semmilyen módon nem tudnak elfogadni.
Az ajándékokat nem szükséges becsomagolni, azokat elég egy dobozban, szatyorban elhozni, a Magyar Vöröskereszt munkatársai a szortírozást követően gondoskodnak a csomagolásról. Az összegyűlt adományokat a Magyar Posta ingyenesen juttatja el a rászorulóknak.
Forrás: Sajtóközlemény
Kép: Illusztráció - origo.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
