A meglepően frissnek mutatkozó hadfi köszönettel vette át dr. Szarka Gábortól, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökétől a Hende Csaba által adományozott viselettörténeti kisplasztikát október 25-én, kedden délután.

A hadastyánt dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke, dr. Isaszegi János nyugállományú mérnök vezérőrnagy, a Zrínyi Média könyv- és kiadványszerkesztőségének vezetője, Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes, a ZMNE egyetemi tanára, Maruzs Roland őrnagy, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal igazgatóhelyettese, valamint Kelemen Márton, az MH Ludovika Zászlóalj negyedéves honvédtiszt-jelöltje köszöntötte október 25-én, kedden délután győri otthonában.

A honvédelmi miniszter - nemzeti ünnepünk alkalmából küldött - elismerését, egy viselettörténeti kisplasztikát Szarka Gábor adta át a Zrínyi Média által a közelmúltban megjelentetett A Ludovika című könyvvel együtt az egykori katonatisztnek. A nyugállományú ezredes a kabinetfőnökkel folytatott kötetlen eszmecsere során csalódottan vette tudomásul, hogy a mai honvédségben igen kevés tüzér szolgál, márpedig őt tüzér hadnagyként avatták a Ludovika elvégzése után, kereken 80 esztendeje, 1931 augusztusában.

Técsői Móricz Zoltán szívesen mesélt fordulatos - eseményekben és küzdelmekben bővelkedő - katonai pályafutásáról, valamint családjáról: katona édesapjáról és a szintén katonai hivatást vállaló két bátyjáról, Kálmánról és Béláról, akik sajnos már nem érhették meg ezt a napot. A világ legidősebb ludovikása büszkén szólt sportlövő- és birkózóeredményeiről is, amelyek sikerét oklevelek hirdetik a falon. Azon a falon, ahol édesapjától kapott kardja is függ.

A pontosan 80 évvel idősebb hadfi örömmel beszélgetett mostani „utódjával", az MH Ludovika Zászlóalj 23 esztendős honvédtiszt-jelöltjével, Kelemen Mártonnal és A Ludovika című könyv egyik szerzőjével, Siposné Kecskeméthy Klárával.

Búcsúzóul Szarka Gábor elmondta: a három generáció láthatóan jól megértette egymást. A kabinetfőnök szerint elemi érdek felkutatni, megkeresni azokat a még élő egykori ludovikásokat, akik olyan információkkal tudnak szolgálni, mint senki más. Nem szabad veszni hagyni azt a tudást, azokat az ismereteket, tapasztalatokat, amelyekkel ők rendelkeznek, mert ezek pótolhatatlanok a jövő nemzedékek számára.