Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2011. Július 23. 11:30, szombat | Helyi
Forrás: Nyugathír/MTI

Győrben nem kell majd zsebkönyv a vízdíjszámlák értelmezéséhez

Győrben nem kell majd zsebkönyv a vízdíjszámlák értelmezéséhez

Ősztől egyszerűbb, áttekinthetőbb víz-, és csatornadíjszámlákat kapnak a jelenleginél a fogyasztók a győri központú Pannon-Víz Zrt.-től - közölte a társaság elnök-vezérigazgatója az MTI érdeklődésére pénteken.

Tőke László elmondta: az a céljuk, hogy "ne kelljen zsebkönyvet" mellékelni a számlák értelmezéséhez. Ennek érdekében döntöttek a számlázási szoftver-cseréről. A fejlesztés költsége meghaladja a 100 millió forintot.

Az új számítógépes program révén a fogyasztók társaságnál vezetett folyószámlája naprakésszé válik, így megoldódnak azok a problémák, hogy a postai csekken történő befizetések kézi rögzítése miatt az összegek többnapos késéssel kerülnek a számlákra.

A Pannon-Víz 123 ezer fogyasztónak szolgáltat Győr-Moson-Sopron, Komárom- Esztergom és Veszprém megyében. Rövidesen induló számlázási rendje összhangban áll a fogyasztóvédelmi stratégia vitairatának vonatkozó felvetésével, amely szerint a közüzemi számlák érthetővé tétele érdekében a számlázási rend racionalizálására lenne szükség. A vitairatot a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján hozta nyilvánosságra. A vitairat tartalmát a hét elején elindított fogyasztóvédelmi konzultáció keretében ismerhetik meg, s véleményezhetik az emberek.

Címkék: Pannon-Víz Zrt

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi

10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben

Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.

2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi

Befektetői életműdíj a Danának

A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.

2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi

Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?

Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.