Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2018. November 07. 14:05, szerda | Belföld

Győri fiatal színésznő konferál a Nemzeti Versmondó Versenyen

Győri fiatal színésznő konferál a Nemzeti Versmondó Versenyen

Hétvégén rendezik meg a III. Nemzeti Versmondó Versenyt Budapesten, a Nemzeti Színházban.

Magyarország, a Kárpát-medence és az óceánon túli magyarság 31 legjobb versmondója méri össze tudását, akiknek versklippjeit is levetítik majd, november 10 és 11-én.

A Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház 2016 óta rendezi meg a Nemzeti VERSenyt, amelyre idén is több mint kétszáz versmondó nevezett.Eddig két elődöntő volt, amikre videóklipet is kellett készíteni a továbbjutóknak, élő szuperdöntőt tartanak a Nemzeti Színházban, amit a közönség mellett a VERSeny Facebook-oldalán is élőben nézhetnek az érdeklődők.

A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, 2018-ban kiemelt figyelemmel az első világháború végének centenáriuma révén a háború és a béke költészetére.

A verseny védnöke a Nemzeti igazgatója, Vidnyánszky Attila, aki Lutter Imrével, a VERSeny főszervezőjével, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnökével nyitja meg az élő döntőt. A zsűri tagjai a Magyar Versmondók Egyesületének és a Nemzeti Színháznak művészei, szakemberei: Nagy-Kálózy Eszter és Bakos-Kiss Gábor színművészek, Kiss László rendező, Lutter Imre előadóművész, producer és Szabó László kommunikációs szakember.

A versenyt három fordulóban rendezték meg. Elsőként minden nevező négy klasszikus és kortárs magyar költő versével jelentkezhetett, amik közül egyet kellett az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A továbbjutók az általuk választott másik verset dolgozták fel, immár videóklip formájában. Mind az elődöntőben, mind a középdöntőben volt lehetőség közönségszavazásra, így a zsűri és a verskedvelő nézők szavazatai alapján alakult ki a 31 fős döntő. Az ő versklipjeiket eddig már 45 ezren nézték meg a YouTube-on. A Nemzeti VERSeny több mint 200 indulója között 6 éven aluli és 90 éven felüli versmondó is képviseltette magát, a döntőbe jutott 32. versenyző, a 94 éves Jobák Márta, aki tavaly és tavalyelőtt is döntős volt, sajnálatos módon időközben meghalt. A versenyzők között volt erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai, németországi, svájci, angliai és amerikai magyar versmondó is. A szervezők a teljes nyitottság és az esélyegyenlőség jegyében, ugyanakkor a szakmaiság mentén alakították ki a VERSenyt, és minden fordulóban lehetőséget adtak a közönségnek is, hogy vigaszágon is továbbjuttassanak versenyzőket.

A legjobb előadók végül a Nemzeti Színházban versenyeznek november 10-én és 11-én. 1918 11. hónapjának, 11. napján, a 11. órában ért véget az I. Világháború. November 11-én, délelőtt 11 órakor 2 percre a világon sokfelé megáll az élet, hogy így emlékezzenek azokra, akik feláldozták az életüket. Így lesz ez a döntőn is, ahol ebben az időpontban performansszal szakítják meg a VERSenyt. A döntő telt ház előtt zajlik. Itt a versmondások mellett a versekre készült videóklipeket is megnézheti a közönség.

A legjobb előadók a komoly pénzjutalmak mellett értékes díjakban részesülnek, a Nagy Háborút felidéző versek valamelyikét videón megjelenítő versenyzők legjobbja pedig különdíjat kap.

I. díj: 100.000 Ft készpénz vagy azzal egyenértékű jutalom

II. díj: 75.000 Ft készpénz vagy azzal egyenértékű jutalom

III. díj: 50.000 Ft készpénz vagy azzal egyenértékű jutalom

A programokat Dunai Csenge színésznő moderálja. A kétnapos VERSeny minden mozzanatát élőben közvetíti a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház a Nemzeti VERSeny Facebook-oldalán.

Forrás: origo.hu

Kép: Dunai Csenge színésznő az Európa Kulturális Fővárosa EKF-Gálán konferál Győrben, 2018 nyarán. - Fotó: Csobay Dániel fotográfus

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak

Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Orbán Viktor: támogatjuk a kínai békekezdeményezést

Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen

Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.

2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát