Városlista
2026. április 6, hétfő - Vilmos, Bíborka

Hírek

2012. Március 17. 09:30, szombat | Helyi sport
Forrás: MTI

Győri kosársiker a Pécs ellen a női Magyar Kupa első elődöntőjében

Győri kosársiker a Pécs ellen a női Magyar Kupa első elődöntőjében

A női kosárlabda Magyar Kupa első elődöntőjében a rendező Győr 75-57-re legyőzte a Pécset, így a zöld-fehérek bejutottak a fináléba, ahol a ZTE-Sopron meccs győztesével találkoznak.

Idegesen kezdett mindkét csapat, így lassan lendültek bele a pontszerzésbe a felek, az első öt perc mindössze négy kosarat hozott. Ugyan Quanitra Hollingsworth és Nagy-Bujdosó Nóra pontjaival a Győr vezetett az elején, az első negyed második felében Alexandria Quigley és Horváth Lilla pontjaival fordított a Pécs, olyannyira, hogyha jobban figyelnek a baranyaiak vezethettek is volna.

Ám Nagy-Bujdosó hármasával kezdődően 11-2-es etapot teljesített a hazai csapat, ezt követően pedig Iva Ciglar és Vincze Viktória irányításával mind inkább elhúztak a győriek, akik a második negyed közepén már 33-20-ra vezettek.

A pécsieket Quigley próbálta tartani, de a Győr meggyőzőbbnek bizonyult, és már a szünetben (31-44) sejteni lehetett: nagy fordulat szükséges ahhoz, hogy a pécsiek ezen a napon elkapják Fűzy Ákos csapatát.

A második játékrész elején ugyan hat pontra felzárkózott a Pécs (40-46), ezt követően viszont a Győr vette át az irányítást, és ennek a rohamnak a vezetésével gyakorlatilag el is döntötte a továbbjutó kérdését. A negyedik negyed ennek következtében már nem igazán hozott különösebb izgalmakat, a zöld-fehérek gyakorlatilag konstans vezetett 15 ponttal, és ennyi megmaradt az utolsó percekre is: Győr-Pécs 75-57.

NŐI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ

ELŐDÖNTŐ
Pécs 2010-SEAT UNI Győr 57-75 (16-20, 15-24, 15-15, 11-16)
Legjobb dobók: Nagy-Bujdosó 17, Ciglar 15, Hollingsworth 12, illetve Quigley 16

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 06. 13:00, hétfő | Életmód

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.

2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld

Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét

Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell

2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld

Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket

Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.

2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi

Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója

Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.