Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2016. Március 24. 10:47, csütörtök | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Győri tűzoltó is lefutotta a balatoni szupermaratont

Győri tűzoltó is lefutotta a balatoni szupermaratont

Idén 9. alkalommal rendezték meg a Balaton körül a Spuri Balaton Szupermaratont március 17. és 20. között, a rajt és a cél is Siófokon volt.

A négy nap alatt a 195,5 kilométeres távot egyéniben, párban vagy csapatban lehetett teljesíteni.

Bakó Attila tűzoltó főtörzsőrmester a győri tűzoltó-parancsnokság tűzoltója hetedszer indult a tó körüli futáson. A korábbi években párban versenyeztek Pintér Ferenc tűzoltó alezredessel a győri katasztrófavédelmi kirendeltség tűzoltósági felügyelőjével, így akkor a táv fele jutott egy-egy versenyzőnek. Idén viszont az alezredes sérülése miatt Attila egyéniben mérette meg képességeit, s vágott neki a hatalmasnak tűnő távnak.
A vidám, baráti hangulatú versenyen biciklivel kísérte a tűzoltót felesége, egy-egy napra pedig csatlakoztak barátai is a kerékpáros kísérők közé buzdítani a versenyzőt. Naponta mintegy ötven kilométert kellett megtenni, legtöbbször szép napsütéses időben. Az első nap Siófok és Fonyód között zajlott, amely nem ment könnyen Attilának, egy gyomorrontás miatt többször lassítani, gyalogolni kényszerült. A második napi Fonyód és Szigliget táv már lényegesen könnyebb volt, pedig a végén egy kemény kaptató is várta a sportolókat. A harmadik napi futás Badacsony és Balatonfüred között zajlott, ez volt a legkönnyebb szakasz Attila szerint, a táv utolsó pár kilométerén felesége is csatlakozott. Az utolsó napon a Balatonfüred és Siófok közötti futás már szinte játszva ment, hiszen a cél csak pár órányira volt a versenyzőtől.
Bakó Attila a kitartó „tókerülő” futók közül az egyéni kategóriában végül az első harmadban végzett.

Gratulálunk a hatalmas táv leküzdéséhez, kiemelkedő sportteljesítményéhez!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:15, szombat | Helyi

Módosul a vonatok és a Volánbusz-járatok menetrendje a szombati munkanap miatt

A munkanap-áthelyezés miatt augusztus 3-án, szombaton a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok, valamint módosul a Volánbusz-járatok menetrendje is – közölte a Mávinform.

2024. Augusztus 03. 08:14, szombat | Helyi

Keményet lépett a püspökség: Benkovich Ferenc nem misézhet az eddigi szolgálati helyén

„A hívők nyugalma és az Egyház békéjének érdekében a nyugállományba vonult Benkovich Ferenc egykori plébánost a Győri Egyházmegye

2024. Augusztus 03. 07:09, szombat | Helyi

Koronavírus: Győrben emelkedés figyelhető meg a szennyvízben

Az előző héthez képest változatlan a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. Öt nagyvárosban azonban emelkedést mértek.

2024. Augusztus 02. 09:13, péntek | Helyi

Indul a pótfelvételi: tavaly a Széchenyi-egyetem rekordot döntött

Július 30-tól indult a pótfelvételi: augusztus 7. éjfélig adhatják le jelentkezésüket azok, akik a július 24-ei ponthatárhúzáson egy intézménybe sem nyertek felvételt.